2016. augusztus 28., vasárnap

4. KÖZJÁTÉK

Kristóf ezen a kedden nem tudta volna teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy látott már elkeserítőbb látványt annál, amit a kézilabda csapat tagja nyújtottak. Elméletben a sportcsarnokban edzettek a Bajnokságra. Gyakorlatban a sportcsarnokban ültek szétszóródva és maguk elé meredve. Hiányzott belőlük minden motiváció. Kamilla tett ugyan kísérleteket társai mozgásba hozatalára, amely főleg abból állt, hogy random módon hozzájuk vágta a labdát, de ezzel egy idő elteltével felhagyott, s minden maradt, ahogy volt. Sehogy. És amikor Kristóf megkockáztatott egy kérdést a nyomott hangulat miértjéről, többnyire csak nyűgös, nyugtalan vagy lesújtó pillantásokat kapott válasz gyanánt.
- A Bajnokság veszíteni fog – mondta ki végül hangosan Reni, mire az egész társaság egy emberként rezzent össze.
- Ez nem igaz! – vágta rá Dávid és Kamilla kórusban. Zoli épp csak egy kicsivel maradt le mögöttük, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy máris úgy méregesse őket, mintha kettejüknek közös titkaik lennének.
- Ti nem hallottátok a híreket? – tárta szét a karját Reni.
- De – bólintott Kamilla, és ezúttal neki passzolta a labdát.
- Én minden hírt hallok – szögezte le mindenekelőtt Dávid, majd áttelepedett Reni mellé, és a vállára tette a kezét. – Egy iskola már döntött. De ez még nem a világ.
- Főleg – lépett előrébb Zoli úgy, hogy Kamilla és az exe között legyen. Csak a biztonság kedvéért. – hogy van néhány ötletünk.
Ezzel kezdetét vette a beszámoló a délelőtti beszélgetésről Daniellával. A drukkerlányok említésénél több fiú is összevigyorgott a mellette ülővel, ez az ötlet egyértelmű tetszést aratott.
- De ti úgysem őket fogjátok bámulni, mert játszani fogtok – jegyezte meg Betti nem kis éllel a hangjában. A dolog a lányokra is hasonlóan nagy hatással volt… csak épp másképpen.
- Hát persze – vágta rá Ricsi még mindig derülten. – De ugye nem kell részleteznem neked a pom pom lányok és a sportolók közötti kapcsolatokat?
- Nem válik be – csóválta a fejét mogorván Betti.
- Kösz a biztatást! – hangzott Dávid cinikus válasza. – Többiek?
- Nem elég – előzött meg mindenki mást Reni. – Kellene még valami, ami nemcsak körítésként szolgál a meccshez, hanem azt teszi izgalmassá. Ehhez nem elég néhány rövidszoknyás lány.
- Fogadjunk? – röhögött fel Ákos, aki ez esetben még arra is hajlandó volt, hogy megszüntesse a kapcsolatot az agya és az iPod-ja között. De ez egyszer senki sem tett tréfás megjegyzéseket az így megszakadt „örök szerelemre”.
Kristóf fejében ekkor kezdett körvonalazódni az Ötlet.
- Reni?
- Tessék? – fordult felé kedvetlenül a csapatkapitány.
- Fogadóstand – mondta Kristóf. – Fel kell állítanunk egy pultot, ahol fogadásokat lehet kötni a mérkőzések végkifejletére.
És ez megadta a végső lökést. A csapattagok bizakodóan összenéztek, Reni arcán egy halvány mosoly jelent meg, ami végleg eloszlatott minden kétkedést.
Az edzés lendületesebb volt, mint valaha.

Miután a kézisek végeztek, Kristóf és Peti röviden egyeztették, az egyfelől igazi, másfelől viszont kamu négyes randi minden részletét, azután Kristóf a földre gurította a deszkáját, és mozgás közben felpattant rá. Eredetileg hazafelé indult, de csak utcáról utcára hajtotta magát, és a gondolataiba mélyedt.
Sissi és ő… járnak?? Miért akadt ki ezen ennyire? Miért akadt ki egyáltalán? Szinte azóta vár erre, hogy először meglátta. Még akár jól is jöhetett volna ki a szóbeszédből: ténylegesen randira hívhatta volna Sissit.
Miért nem tette?
1. Hülyén hangzott volna, ha azzal áll elő, hogy: „Nézd, Sissi, ha már mindenki más úgy tudja, akár…” Felejtős.
2. Abban a pillanatban épp megszólalni is alig bírt (részben az új információk miatt, részben attól a felismeréstől, hogy Sissi összeszedetten és határozottan is gyönyörű).
3. Éppen ugyanezen a kérdésen törte a fejét.
Aztán Sissi néhány szóval elintézte az egészet: kamukapcsolat – kamuszakítás.
Kristóf hevesen az ellenkező irányba fordította a deszkája orrát, és ezúttal tényleg elindult hazafelé. Az egyedüllét is legalább olyan rossz volt, mintha otthon a szülei kioktatását kell hallgatnia a kimaradásairól. Nem érdekelte. Legalább eltereli valami a figyelmét.
Már így is túl gyorsan ment, de még egyet lökött magán. A gördeszkája csapágyai hangosan csattogtak, mégsem tudták elnyomni a fejében zakatoló gondolatokat. Egy másik hang volt aztán az, ami minden mást kisöpört a tudatából. A csengőhang, amit egyedül Sissinek állított be.
- Szia. Bocsi, későn hívlak? – hangzott a vonal túloldaláról, mikor megnyomta a HÍVÁS FOGADÁSA gombot.
- Nem, dehogy – felelte, és igazi teljesítménynek könyvelte el már azt is, hogy egyáltalán képes volt megszólalni. Helyrehozhat most mindent?
- Az van, hogy a lányok faggatózni kezdtek. Kettőnkről. Hogy hogyan jöttünk össze.
- Mit mondtál nekik?
- Semmit, mert becsöngettek, de…
- Ők a barátaink. Szerintem beavathatjuk őket, hogy valójában nem is járunk. Anita pl. már tudja.
Hallgatás.
- De ha elmondjuk… megkérdezik, honnan szedte mindenki más az ellenkezőjét.
- Sissi, mondom, hogy bízhatsz bennük – ismételte. – Nem fognak másképp nézni rád csak azért, mert kicsúszott valami a szádon egy rossz pillanatodban. Én sem nézek rád máshogyan.
- Hm… köszi. De…
- Mondhatnád nekik, hogy csak találkozgatunk.
Ezúttal olyan hosszú szünet állt be a beszélgetésbe, hogy Kristóf azt hitte, megszakadt a vonal.
- Ott vagy még?
- Igen. Mi köze az igazsághoz annak, hogy találkozgatunk? Világosíts fel, ha tévedek, de nem rémlik, hogy valaha is randiztunk volna.
Kristóf erre csak vágott egy fintort. Már rég elhívta volna, ha nem zavar be az az olasz srác a képbe!
- Csak gondoltam, így nem kell megválaszolnod a „hogyan történt” kérdéseket.
Nem beszélve arról, hogyha most mindent bevallanak, Zsani rájöhet, hogy a négyes randi csak azt a célt szolgálja, hogy összejöjjenek Petivel.
- Csütörtökre pedig már mondhatjuk azt, hogy ez a dolog nem működik kettőnk között. És az ügy el lesz felejtve.
- Zseniális.
- Akkor miért nem örülsz?
Csend.
- Örülök. Jó éjt, Kristóf!
Egy kattanás jelezte, hogy vége a hívásnak.
- Neked is, Sissi – mondta Kristóf, és leengedte a telefont.
Mindent megbeszéltek, a probléma konkrétan félig meg van oldva. Tudta, hogy ez lesz. Ha belegondol, tényleg elég kicsi a valószínűsége, hogy így és ezek után összejönnek Sissivel. Szóval minden úgy történt, ahogy történnie kellett.
Rosszabb már nem is lehetne!
Kristófnak kedve lett volna beleöklözni valamibe, de ehelyett csak egy mély levegőt vett. Majd még egyet. És mégy egyet.
Aztán… még egyet.
Nem, úgy látszik, ez nem segít.
Újra feloldotta a billentyűzárat. Azt hitte, gyengeség, ha megosztja valakivel a szívügyeit, ahogy Peti, de most úgy érezte, képtelen tovább hallgatni. Beszélnie kellett valakivel. Tárcsázott.


- De én már nem látom, hogy a kettőnk kapcsolatában hol ér véget a barátság és kezdődik el valami egészen más – fejezte be letörten.
- Ez az egyik legfőbb különbség – helyeselt Zoli. – A barátságok biztosak, a szerelmek bizonytalanok…
- Zoli? – Kristóf jobbnak látta ellenőrizni, Zoli ott van-e még.
- Tessék.
- Van valami probléma veletek, Kamillával?
- Az a helyzet – sóhajtott. – hogy én tényleg igyekszek bízni benne. Bízok is, csak… Veszettül idegesít, hogy Dávid mindig ott van a közelében. Tudom, hogy sosem jönnének újból össze, hisz ahhoz ketten kellenek, Kamilla pedig sohase szerette… De azért féltem a sráctól.
- Az a lány kitart melletted – jelentette ki Kristóf, és tényleg komolyan is gondolta. Vajon… vajon Sissi is kitartana őmellette? Nem barátként, hanem barátnőként? Mennyire lehet fontos neki az az olasz?
- Igen, tudom. Meg sem érdemlem, annyira. De már a múltkor is a szemembe vágta, hogy néha az őrületbe kergetem a féltékenykedésemmel. Nem várhatom el tőle, hogy hagyjon fel a kézilabdázással csak azért, mert Dávid is csapattag…
- Nem is.
- Nincs más hátra, mint hogy Dávidot rúgassam ki és minden megoldódik.
- Ha-ha-ha.
- Nekem tetszett.
- Meg tudlak érteni, haver. Az esetek többségében és is szívesen elküldeném a mediterrán éghajlathoz szokott olaszt hűsölni egyet a Jeges-tengerbe.
- Tényleg, tudsz róluk valamit?
- Nem igazán beszélünk erről – válaszolta egy kis idő múlva Kristf.
- Rákérdezhetnél egyszer, hogy lásd, mit kezd vele.
- Rákérdeztem. Ma – vágta rá hűvösen.
- És?
- Hát… valami vicceset mondhattam, mert csak elnevette magát… Lehet, hogy azért, mert a kapcsolatuk egy vicc? Már nem járnak? Vagy…
Kristóf is tisztában volt vele, hogy a fentiek elég kétségbeesett reménykedések, hálás is volt, mikor Zoli a szavába vágott, mielőtt még jobban beégeti magát. Ennyire kiborulni még a legjobb haver előtt sem kevésbe ciki.
- Kamillával párszor dumáltunk már más párokról – kezdte Zoli. – Pl. mikor Zsaniról próbáltam némi információt gyűjteni Petinek, rákérdeztem Sissi titokzatos olaszországi kapcsolatára is… Érdekel, mit felelt?
- Ne kérdezd, hanem mondjad! – Kristóf észre sem vette, hogy visszatartotta a levegőt.
- Úgy véli, hamarosan szakítanak. A közeljövőben.
Ennyi elég is volt. Kristóf lecsapta a telefont és máris azon kezdett agyalni, hogyan tehetné felejthetetlenné a másnapi „baráti összejövetelt”.

2016. július 30., szombat

Felvétel 11, rögzítve dec 9., kedd 20:45-kor

Hát, ez az Ede eszméletlen! Rólam már nem is beszélve!
Nem kívánom részletezni, mi történt. Az egyik pillanatban még nyugodtan élveztem, hogy kettesben sétálok hazafelé Kristóffal, a következőben pedig már Ede előtt találom magam és arról veszekszek, ki kivel járjon, illetve ne járjon.
Összejöttek Jennel.
Annyira lekötött, hogy felbosszantsam a testvéremet, hogy megkértem Kristófot, játssza el egy kis időre az álbarátomat. Igazából inkább belekényszerítettem a szerepbe. Hogy lehettem ilyen? Simán megbánthattam volna! Talán meg is bántottam. Nem tudom – nem merek rákérdezni.
Mindenesetre nem akarom, hogy azt higgye, nem jelent számomra semmit, hogy falazott. Muszáj volt róla beszélnünk, legalább addig, amíg megköszönöm neki, ezért ma a suliban, mikor senki sem hallott minket, fel is hoztam a témát.
- Figyelj, Kristóf, a tegnapival kapcsolatban…
- Á, igen – szakított félbe, majd váratlanul felkacagott. Erre nem tudtam mit reagálni, szóval csak vártam, hogy folytassa. – Ne parázz, értem én… illetve dehogyis értem… mármint félre… Nem értem félre – bökte ki és elvörösödött. Aranyosan festett, mire nekem is kedvem támadt volna felkacagni. De nem tettem. Komoly akartam maradni.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy kösz. Tényleg.
- Nincs mit, bármikor.
- Szóval az csak egy… semmi. Hirtelen ez jutott eszembe. Nem akartalak belekeverni egy ilyen vagy bármilyen más kellemetlen helyzetbe, én csak…
- Hé, állj már le egy pillanatra! – tette a vállamra a kezét, és egy kicsit lenyomott, hogy nyugton maradjak. Észre sem vettem, hogy zavaromban egy helyben előre-hátra hintázok meg toporgok. Mihelyt sikerült rendesen lélegeznek, elengedett, és zsebre dugott kézzel a falnak támaszkodott. – Miből gondolod, hogy kellemetlen volt számomra?
Megint úgy éreztem, megállt bennem az ütő. Próbáltam előállni valami frappáns válasszal, de nem jött ki hang a torkomon.
- Barátok vagyunk. Szívesen – tette hozzá Kristóf.
- Én… hát jó, akkor ezt tisztáztuk – hebegtem.
- Persze. Minden világos – bólintott szélesen vigyorogva.
- Mi az?
- Semmi. Szia – intett és hátat fordítva indult volna az ellenkező irányba, de beleütközött egy nyolcadikos lányba, elvesztette az egyensúlyát, és orra vágódott, majdnem magával rántva a csajt is.
- Jól vagy? – kérdeztem egyszerre mindkettőjüktől.
- Igen, megvagyok – pattant fel Kristóf.
- Hé! A pasid szívott vagy mi? – dörrent rám a másik.
- Miért szívott volna? – álltam a tekintetét.
- Eléggé ingatag lábakon áll. Ez a farmer meg túl drága volt, hogy kiszakítsák – mondta és kikerült.
- Várj egy kicsit! – kiáltottam utána, mikor leesett, mit is mondott.
- Dolgom lenne – sóhajtotta, de megállt.
- Bocsi. Csak megtennéd, hogy elismétled?
- Melyiket? Hogy elfoglalt vagyok, hogy király farmerem van, vagy hogy a fiúddal valami nem stimmel…
- Na, ezt! Ki is nekem ő?
- Ezt komolyan nekem kéne tudnom? – úgy nézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, és ezúttal otthagyott.
Én meg lefagytam.
- Kristóf? Ki vagy te nekem?
- Hát… Melyiket mondjam? – kérdezett vissza hasonlóan döbbent fejet vágva.
- Honnan szedte, hogy együtt járunk?
- Én nem mondtam senkinek!
- Én se!
- Ezzel vitatkoznék…
- Tessék?
- Szöszi, mikor volt az, amikor itt- mutatott körbe. – lassan terjedt a pletyka? A legnépszerűbb és leghangosabb arcok előtt jelentetted ki, hogy randizunk. Még szép, hogy így kell megtudnom, kapcsolatban vagyok!
- Most haragszol?
- Nem tudom – vallotta be. De a hangja alapján meg mertem volna rá esküdni, hogy igen. Bosszúsnak tűnt, ami meg engem bosszantott.
- Lennél szíves, nem úgy tenni, mintha csak az én hibám lenne?
- Nem csak a te hibád. De egyértelműen te kezdted.
- Most ezen fogunk összeveszni? – fontam össze a karjaim magam előtt.
- Nem, a helyzet az, hogy ezen nincs mit megvitatni. Ez tény!
- Szerintem…
- Bár, hozzátenném: ez lényegesen komolyabb dolog, mint egy fogszabályzó.
Szótlanul meredtem rá, nem voltam képes elhinni, hogy ezt újra felhozta. De úgy döntöttem, érettebben fogok viselkedni nála.
- Szóval egyetértünk abban, hogy ez a tévhit probléma – összegeztem.
- Az – felelte. Hát, most már kétségem sem lehetett afelől, hogy nem érez irántam semmit. De az önsajnálatot későbbre halasztottam.
- Szóval vitázhatunk is, vagy kitalálhatnánk valami megoldást.
- Van ötleted?
- Még nincs.
- Klassz. Most már veszekedhetünk? – nézett rám szúrósan.
- Elég gyerekesen viselkedsz – jegyeztem meg. – De oké, veszekedjünk. Játsszuk el a szakításunkat!
Kristóf nem felelt.
- Mondj már valamit! Neked is sürgős letudni ezt, nem? Akkor mond, hogy benne vagy!
Az ajkába harapott, és úgy tűnt, nagyon töpreng valamin. Talán mégsem olyan reménytelen, hogy úgy oszlassuk el a pletykát, hogy igazzá tesszük…
- Sissi, benne lennél, holnap egy moziban?
A meglepetéstől szólni sem tudtam.
- Tudod, szerintem még hagyhatnánk egy kicsit abban a hitben őket, hogy egy párt alkotunk…
Igen, igen, igen, IGEN!
- Tudtad, hogy Zsani és Peti randizott?
- Igen, a lányok mesélték – bólintottam, mert tényleg hallottam róla. Igaz, csak utólag, kicsit féltékeny is lettem, amiért kimaradtam valamiből.
- Nos, Peti megint el fogja hívni. És ha összejön, esetleg mehetnénk mi is velük… így olyan lesz, mint egy szimpla baráti összejövetel, semmi több.
- És aztán?
- Utána eljátszhatjuk, hogy szétmegyünk.
Te jó ég! Négyes randira hívott!
- Rendben. Hacsak biztos nem zavar, hogyha arra az időre a fiúmnak gondolnak.
- Nem zavar.
- Tuti?
- Tuti – mutatta fel a hüvelykujját. – A bátyád előtt már eljátszottam. Minden menni fog. Annál is inkább, mert az évek során megtanultam, hogyan kezeljem a meglepetéseket, amiket nekem tartogatsz.
Hát még az mekkora meglepetés lenne, ha elmondanám, mennyire örülök, hogy az álbarátnője lehetek. Holnap estig.
De nem vagyok biztos benne, hogy olyan lány szeretnék lenni, akit nem bír kiismerni.
- Amúgy…
- Mondd!
- Hogy áll a dolog az olasszal?

Megkezdődött a szavazás is. Bál legyen vagy Bajnokság? A kézisek és mi is természetesen azonnal leadtuk a szavazócédulánkat, és a Bajnokságot ikszeltük be. Az urában még alig volt papír, tehát van még remény. Az iskola nagy részének talán még nincs szilárd véleménye a két programot illetően.
A Bajnokság már évek óta megrendezésre kerül, szóval jól bevált, egyszerű és kényelmes megoldás. A Bál viszont felüdítő újdonság lenne a meccshez képest, bár vannak benne kockázatok, hiszen még nincsenek eléggé kitapasztalva a szervezésbeli dolgok. Én alapjában véve támogatom a vállalkozószellemiséget, de egy bál… na, az idegen tőlem.
Miután mindannyian letudtuk a dolgot, együtt maradtunk az aulában. Anita és Kristóf a büfében lógott, Kamilla Zolinak dőlve olvasott, a fiú pedig átkarolta a vállát. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül, annyira passzoltak egymáshoz.
Zsani hozzám fordult:
- Peti megint moziba hívott – közölte.
- És mit válaszoltál? – érdeklődtem.
- Igent. Először lemondtam volna, de nem akartam megbántani. Ugyanakkor bátorítani sem szeretném. Előbb-utóbb meg kell neki mondanom, hogy nincs esélye.
Pont ekkor ment el mellettünk Gergő, egyenesen az urna felé tartott, és bedobta a saját cetlijét, majd Zoli felé kiáltott valamit, félúton volt egy csatakiáltásra és egy oroszlánüvöltés között. Így tudtuk, hogy ő is a Bajnokságra voksolt. Gergő mielőtt elhagyta volna az aulát, feltűnt, hogy Zsani mágnesként vonzza a tekintetét, sőt rá is kacsintott, mielőtt eltűnt volna a szemünk elől.
- Valaki más miatt?
- Nem, dehogy! – tiltakozott Zsani. – Egyszerűen csak nem érzek iránta semmit. Még egy icipici szikrát sem! – bizonygatta.
- Ez még változhat.
- Talán. De fogalmad sincs, milyen nehéz kettesben tök egyedül beszélgetni.
- Hát, én és Kristóf is tervezünk egy mozilátogatást…
- Igen, Peti már említette.
- Mehetnénk együtt. Úgy azért mégiscsak más lenne a helyzet, és jobban megismerhetitek egymást, aztán ki tudja…
- Igen, örülnék, ha mind mennénk – mosolygott.  – Tényleg, még nem is gratuláltam.
- Mihez?
- Hát kettőtökhöz. Annyira lefoglaltak a saját gondjaim, hogy teljesen kiment a fejemből! Csodás, hogy végre összejöttetek! Hogy történt?
- Miért nem szóltál? – csatlakozott Kamilla is, és becsukta a könyvét.
- Nos…
Fogalmam sem volt, mit válaszoljak. A csengő szerencsére épp akkor szólalt meg. Még az énekóra sem riasztott el (pedig rémesen énekelek), megkönnyebbülésemben majdnem felsóhajtottam.
Kristóffal több mindent kell megbeszélnünk, mint gondoltam. És mivel fültanúk vannak arra, hogy azt mondtam Kristóffal együtt vagyunk, nem tudtam biztosan, beavathatom-e a lányokat az igazságba.

A következő szünetben nem esett több szó sem rólam, sem Kristófról, ugyanis valaki sokkal érdekesebb bukkant fel a társaságunkban.
- Sziasztok! – köszönt mindenkinek Daniella.
Nem voltunk túlzottan beszélő viszonyban, de azért mindannyian viszonoztuk az üdvözlést, és várakozásteljesen fürkésztük.
- Mi az ábra? – vette fel a társalgó szerepet Anita.
- Semmi különös. Csak gondoltam, párakat érdekelhet néhány infó, amit a Bajnoksággal kapcsolatban megtudtam – itt vetett egy oldalpillantást Kamilla és Zoli felé.
- Mik azok? – hajolt fürgén előre Kamilla. Tényleg fontos volt neki a kézi, ha még Daniellával is szóba áll miatta.
- Mindünket érdekel – tette hozzá Kristóf. – Szóval mondhatod itt is.
Daniella kissé lebiggyesztette a száját, amiből kiderült, valószínűleg csak Zolit és Kamillát akarta félrehívni, de nem vitatkozott, hanem csak ráérősen átdobta a válla fölött és beletúrt szőke hajába, mielőtt beszélni kezdett.
- Nem csak nálunk terjesztették fel a Bál ötletét. A Babitsban és a Hajós Alfrédban is szavaznak. És az előbbiben már eredmény is van.
- A Bál – tippelt letörten Kamilla.
- A Bál – Daniella bólintott. Igyekezet végig érzelemmentes hangot megütni, de azért látszott rajta, hogy jobban érdekli a dolog, mint mutatja. – A másikban viszont még korántsem zárult le a szavazás. Még nincs minden veszve. Csak annyi a dolgunk, hogy elintézzük, a Bajnokság 2:1 arányban verje a Bált. Népszerűsítünk.
- De hogyan? A kézilabdában szabályok vannak, nem lehet csak úgy megváltoztatni őket, hogy érdekesebb legyen.
- Ne csak a meccsre gondolj – sóhajtotta Daniella. – A Bajnokság egy esemény. Egy szociális rendezvény, pont úgy, mint a Bál. A Bál új és ismeretlen. Ez a legnagyobb fegyvere. Van kaja, lehet bálkirály és bálkirálynő-választás, az emberek táncolnak, flörtölnek, kiöltöznek. Mindenki talál magának szórakozást. A Bajnokság viszont szűkölködik a lehetőségekben, sosem állt többől, mint játékból. Megjegyzem, a szervező tanárok nem is nagyon igyekeztek érdekessé tenni – gondoljunk csak Bokrosra, amint két szóban megnyitja és felkonferálja a dolgot, majd igazából tesz az egészre.
- Ez nem igaz! – húzta ki magát ültében Kamilla. – Végig ott áll a pálya szélén, és biztat minket. Egyáltalán nem „tesz az egészre”!
- De én teljesen másról beszélek. A show elemekről! A Bajnokság iránt, valljuk be, nem sokan érdeklődnek a játékosokon meg a haverjaikon kívül.
- Gondolom, te sem.
- Hát persze… De ettől függetlenül mellettetek szavaztam.
- Tényleg? – húzta össze a szemöldökét Kamilla.
- Ne nézz már rám így! Különben sem számít sokat az én szavazatom. Iván például összegyűjti a szavazólapokat mindenkitől, aki hajlandó neki adni, hogy a Bált ikszelje be.
- Minek? – kaptam fel a vizet.
- Két szó: lányok miniben.
- Te jó ég! – fogtam a fejem, bár nem tudom, mit is vártam.
- És hogyan veszi rá őket? – kérdezte Kristóf a cédulagyűjtésre utalva.
- Főként megfélemlítéssel.
A mocsok.
- De nem ez a lényeg - folytatta Daniella. – Szerintem a Bajnokságban is rejlenek ugyanolyan nagy dolgok, mint egy táncmulatságban.
- Például? – tárta szét a karját Zoli jelezve, hogy neki személy szerint ötlete sincs.
- Hát, rágcsát és sütit itt is lehetne árulni – vetette fel csendesen Zsani.
- De a legfontosabbat ne hagyjuk ki: Bokros szervezőként egyáltalán belemenne az újításokba, már ha lesznek ilyenek? – fordult felé a srác.
- Muszáj lesz – jelentettem ki. – Vevőnek kell lennie rá. Elvégre a Bál ötlete túl nagy konkurencia ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják.
- Van egy ötletem! – jelentkezett Anita, aki valósággal vibrált a lelkesedéstől, hogy ötletelünk. – Ha mi készítjük a sütiket, nem növekednek a költségek, amik az iskolát terhelik. Én pedig imádok sütni. Vannak is elképzeléseim – mondta és elővett egy vázlatfüzetet, majd lázasan rajzolni, tervezgetni és számolni kezdett.
- Ez jó – hagyta jóvá Daniella is. – Beszervezhetnénk pom-pom lányokat is, csakhogy az Iván-félék is jól mulassanak.
Oldalvást Kristófra pillantottam, hogy lássam, ő mit szól az ötlethez. Nem mutatott semmiféle reakciót, ami megnyugtatott. Lehet, hogy én nem érdeklem, de jó tudni, hogy nem jön lázba a rövid szoknyában pattogó lányoktól.
- Ez még nem elég. Úgy értem, mind klassz ötlet, de ha senki sem tud róla a Bajnokság kezdetéig, semmire sem megyünk velük – mondta Kamilla.
- Bízzátok rám – nézett fel egy percre Anita a füzetéből, és a füle mögé igazította a haját. – Vannak tánctársaim a Hajósban, és ők elég népszerűek.
- Te táncolsz? – hajtotta oldalra a fejét Daniella.
- Olyasmi. Zumbázok. Latin ritmusokra épülő fitneszedzés, ami aerobik és különböző táncok lépéseiből tevődik össze.
- Akkor a pom-pom lányok betanításában is segíthetsz. Azt én rendezem.
- Oké.
 - Viszont ha együtt akarunk működni, tanácsos lenne elásnunk a csatabárdot, nem?
- Mi? Miről…
- Semmi gáz. Profi vagyok abban, hogy megérezzem, ha valaki nem kedvel – mosolygott fölényesen Daniella.
Anita elvörösödött, és úgy hajtotta a fejét, hogy a haja eltakarja. A füzetére meredt, de már inkább csak firkálgatott bele. Vártam, hogy visszavágjon, mert Anitát egyáltalán nem ilyennek ismertük meg. De úgy tűnik, szókimondó barátnőmből teljesen más ember lesz, ha Dáviddal, vagy akár a barátnőjével áll szemben.
De nem csak ő, hanem az egész csapat feszengett. Nem volt szép Daniellától, hogy zavarba hozta, mikor ő lelkesedett a legjobban.
- Zoli, Kamilla! – A szőkének nem esett le, vagy csak fittyet hányt arra, mennyire kínossá vált a helyzet. – A ti dolgotok lesz megdumálni Bokrost.
A két kézista némán bólintott. Ha zavarta is őket, hogy Daniella utasítgatja őket, nem mutatták.
- Ha van még valakinek ötlete, azt ugyanígy megbeszéljük, rendicsek? – fordult ezután hozzánk.
- Jó – feleltük egyszerre.
- Rendicsek – vágta rá Kristóf, utánozva Daniella stílusát.
Daniella, miután bizonyosságot szerzett arról, hogy biztosan nem marad le semmiről, megfordult és otthagyott minket.
Anita, Kamilla és Zoli a srác exe távozása után némileg felengedtek, és hangosan csevegve gondolkodtak, hogyan is lássanak munkához. Kristóf, Zsani és én összenéztünk. Mindkettejük szeméből azt olvastam ki, amit én magam is éreztem: bár szánt szándékkal beégette Anitát, Daniella ezúttal tényleg segíteni szeretett volna.


Otthon egyenesen a szobámba mentem, hogy befejezzem a leckét, amivel a tanszobán nem sikerült végeznem. Kerültem Edét, ahogyan csak tudtam. Tudom, hogy nem jó elbújni a problémák elől, de ebben az esetben az egész problémát majdhogynem én okoztam, egyedül, amitől csak még nehezebbé vált, hogy a szemébe nézzek.
Vacsora után szántam el végül magam a cselekvésre. Halkan bekopogtam Ede szobájának ajtaján. Bentről egetrengető üvöltés hallatszott. Nem volt valami szívélyes invitálás, de azért benyitottam.
Ede az ágyán elheverve nézett filmet a laptopján. A válla fölött belekukkantottam a cselekménybe.
- Hogy kerülnek ide dínók? – meredtem le. – És az a nő miért tűsarkúban menekül?
- Jen átírt néhány filmet, amiket szeret. És ami nem túl romantikus az én ízlésemnek, az még jól is hangzik. Ezzel kezdtem a film maratonomat – intett a képernyő felé. - Jó film különben. Tanulságos. Majd egyszer megnézem veled.
- Kösz, nem – rezzentem össze, mikor az egyik őshüllő ismét eltátotta a száját. Ede leállította a filmet.
- Pedig már nézhetnéd.
- Én azt hiszem, egyelőre még maradok az Agymanók szintjén – hárítottam.
- Agymanók… ez az a film, aminek a végén te és Kamilla elbőgtétek magatokat, jól emlékszem? – gúnyolódott.
- Érzéketlen vagy! Szerinted nem megható, hogy Riley gyermekkori képzelt barátja feláldozza magát azért, hogy Rileyba visszatérhessen a Derű?
- Derű volt az egyik kis… izé – jelentette ki bizonytalanul Ede. – Ó, miért is vittelek el titeket arra filmre! Igazad van, te még nem nézheted az én filmjeimet. Túl kicsi vagy.
- Nem vagyok kicsi! Tizenhárom elmúltam, ez meg 12+-os.
- Akkor sem.
- Pedig már nézhetem – hívtam fel a figyelmét felemelt mutatóujjal arra, amit korábban mondott.
- Hogy te milyen idegesítő vagy! – csóválta a fejét, de közben vigyorgott. – Na, mars ki, én mozizni akarok.
- Ede… várj. Beszélni szeretnék veled.
Egyből elkomorodott.
- Miről? – kérdezett vissza, de nem nézett rám, amitől úgy éreztem, sejti, mi lenne a téma, és nagyon nincs kedve hozzá.
- A tegnapiról. Tegnap… követtem el pár hibát – sóhajtottam. Ede nem vitatkozott, és percekig azt hittem, nem is fog válaszolni. Aztán mégis megszólalt.
- Miért nem mondtad, hogy ennyire előrehaladott a dolog?
- És te miért hallgattad el?
- Minden olyan gyorsan történt. Vasárnap többet beszélgettünk egymással, mint egész életünkben együttvéve. És nem csak egyetlen napig tartott. Hétfőn újra megkeresett. És akkor elhívtam moziba.
- TE? Én meg azt hittem…
- Tudod, nem kéne automatikusan bénának gondolnod.
- Bocsi. De a bátyám vagy – mosolyodtam el.
- Á, meg vagyok én áldva veled – nevetett fel. Már emeltem a karom, hogy a vállába bokszoljak, de helyette megöleltem. Ez jobban illet most ide.
- Ne haragudj!
- Hát, talán be kellett volna avatnalak…
- Hidd el, akkor is neked estem volna – ráztam a fejem.
- De legalább nem ennyi ember előtt.
- Jen nem…? Szóval minden rendben köztetek? – kérdeztem, és igyekeztem, hogy a hangom reménykedőnek tűnjön. Magamat is megleptem vele, hogy nem kellett annyira tettetnem: tényleg reméltem, hogy nem zavartam meg a kapcsolatukat. Jó volt Edét ilyennek látni.
- Igen, gondolom – vonta meg a vállát Ede. – Látta rajta, hogy mintha zavarná, de nem említette, szóval én sem kevertem fel az állóvizet.
- Azért add át neki bocsánatkérésemet!
- Rendben… Hé!
- Hm?
- Kicuccolok majd a szobádból, jó? Csak nem akarok előtte teljesen mulyának tűnni. Majd szép lassan adagolom.
- Oké.
- Addig is… áthoznád, légyszi, a Gravitáció az univerzumbant?
- Hát persze – forgattam a szemem és felálltam. De amint beértem a saját szobámba, nem bírtam tovább, kiszakadt belőlem a megkönnyebbült nevetés. Hülye voltam: Ede erősebb annál, hogy a szerelem megváltoztassa. Nem láttam eddig, de ő mindig is az én bátyám marad, akármi történjék is. Testvérek vagyunk és semmi sem állhat közénk! - Sissi

2016. július 26., kedd

3,5. KÖZJÁTÉK

Kristóf, Peti és Zoli az iskola előtt találkoztak egy gyors megbeszélésre, hogy átvegyék az aznapi eseményeket. Kristóf gondosan kihagyta a beszámolójából Sissit és rövidre fogta, hogy gyorsan átadhassa a szót Petinek.
- Szóval… az a lány úgy zúzta porrá az álmaim, mint… - kezdte Peti.
- Ki? Zsani? – vágott közbe hitetlenkedve Zoli.
- Nem. Anita.
- Ő mit keresett ott?
- Hát mit keresnek az emberek a moziban általában? –tárta szét a kezét Kristóf, de Zoli nem is figyelt rá.
- A mozi egy átlagos, egyszerű, évtizedek óta jól bevált randihelyszín. Sötét van, és sokan vannak. Hogy szaladhattatok bele? – kérdezte Petitől.
- Úgy, hogy Zsani elhívta magával.
- Mi van? Ki hívja meg a legjobb barátnőjét a randijára?
- Nem is tudom… Talán nem tettem elég egyértelművé, hogy ez egy randi.
- Ez hülyeség.
- Bár azért igazán leeshetett volna neki.
- Lesz még más alkalom… - biztatta Zoli.
- Aha, biztos – Peti csalódottan elhúzta a száját. – Csak akkor majd Sissi lesz a felesleges harmadik.
- Hm… Mi sem egyszerűbb – csapta össze a tenyerét Zoli. – Odaküldjük Kristófot.
- Már megint? Nem – ellenkezett a megszólított. – Kifogytam az elterelő ötletekből, hacsak nem kívánod, hogy gyújtsam fel az épületet.
- Nem is kell – vigyorgott Zoli titokzatosan. – Ugyanis én arra gondoltam, mehetnétek egy négyes randira.
- Amennyiben Zsani egyáltalán hajlandó megint igent mondani – jegyezte meg csendben Peti. Közben Kristóf Zolihoz hajolt.
- Hé! Az ő szerelmi ügyeit intézheted, mert beleegyezett, de az enyémtől tartsd távol magad! – suttogta. – Egyedül is megoldom.
- Tudom. De plusz egy alkalom Sissivel… - mondta Zoli, és kérdőn felvonta a szemöldökét.
Kristóf nem felelt azonnal. Most mondja, vagy nem mondja? Egy négyesrandi ötlete igazán csábítónak tűnt. Zsani biztos benne lesz egy újabb találkában, mert természetéből adódóan kedves mindenkihez. De Anitától már tudta, hogy Zsani nem tekint másképp Petire, mint egyszerű barátra.
- Még meggondolom. Alszom rá egyet – válaszolt most már hangosan Kristóf és megrántotta a vállát, mintha az egész nem lenne nagyobb ügy, mint eldönteni, egy boardslide-ot vagy egy kickflipet csináljon.
- Tényleg megtennéd miattam? - derült fel rögtön Peti.
- Hogy randizzak egy gyönyörű lánnyal? – mosolyodott el Kristóf.
- Nem is értem, mit kell ezen meggondolni – csóválta a fejét vigyorogva Zoli.