Felvétel 0, rögzítve nov. 30., vas. 23:03-kor

Hangpróba… Mondom, HANGPRÓBA! Ú, ez kicsit hangos volt… várjunk, most jó!
Szóval… Én Nagy Erzsébet vagyok, de életfogytiglan tartó gyűlölet-helyet kínálok fel mindenkinek a tudatomban, aki így mer szólítani. Azaz a tanárok, akik felső parancsnak engedelmeskedve ugyan, de nem tudnak annyit kinyögni, hogy Sissi, hanem a naplóban szereplő nevemen szólítanak, már eleve birtokolnak egy-egy ülőhelyet. Persze nem ez az egyetlen bűnük. A rengeteg házi feladatot is nekik köszönhetjük. A szüleit meg persze nem válogathatja meg az ember lánya, így igazán utálni sem tudja őket, holott sokszor anyu és apu is kórusban, egymást túlharsogva üvöltik néha: ERZSÉBET! Persze állításuk szerint erről is csak én tehetek.

És hogy miért éppen a torkomat kínzom azzal, hogy úgymond naplót vezessek? Hát csak! Mert naplót írni rendkívül hosszadalmas és fáradságos folyamat. Különben is, én szókimondó vagyok és így sokkal könnyebb egyenesen beszélni. Tehát az íráshoz képest szerintem mindenképpen jobb, ha inkább csak a hangrögzítőnek süketelek esténként és nem egy füzetbe próbálom lejegyezni a gondolataimat. Előbb-utóbb úgyis csak firkálgatni kezdenék az üres lapokra vagy a bátyám, Ede találná meg és elolvashatja, miket áradozok Kristófról. Igaz, így meg, hogy fennhangon beszélem ki magamból a dolgokat, kihallgathatnak, de nem érdekel, én akkor is hangjegyzeteket fogok készíteni!
Ede előtt pedig az, hogy ötödik óta bele vagyok esve az osztálytársamba egyáltalán nem titok. De azért mégiscsak ciki, ha a bátyád rábukkan a naplódra. Az őrültség vádját, ami arról feltételezhetnek, hogy magamban beszélek, még így is jobban elfogadom.
Kristófra visszatérve: részben ő az, aki miatt naplóvezetésre adtam a kobakom. Nem kezdem rögtön ömlengéssel, mert ha most megpróbálnám elmagyarázni, mi is tetszik ebben az idióta deszkásban (az, hogy kitartó, jószívű, segítőkész, aranyos, vicces, édesen kelekótya és… ah, most senki se látja – én sem, mert sötét van -, de szívecskét mutatok a kezemmel), még Bella Swan 1000. szülinapjakor is itt ülnék, meg egyébként is, november 30., vasárnap 11 óra van, szóval holnap suli, pedig semmi kedvem most hozzá!
A döntésem második oka pedig Kamilla. Legjobb barátnőm szerint ugyanis ha kiírom, illetve jelen esetben kibeszélem magamból az érzéseimet, sokkal könnyebb lesz minden, akármit takarjon is ez. Eleinte hülyeségnek találtam, mert oké, hogy Kamilla a naplóírás segítségével könnyebben fel tudta dolgozni a Zolihoz fűződő viszonyát (egyébként Kamilla elég rosszul nézett ki addig, amíg nem jött össze Zolival, szóval hogyha neki ez volt a „könnyebb” állapot, el sem tudom képzelni, milyen lehetett volna a lány naplóírás nélkül…), de ő romantikus lélek, akármennyire is tagadja, én meg mégiscsak Sissi vagyok! A romantika olyan távol áll tőlem, mint kb. Olaszország.
Mondtam, hogy az elején baromságnak tartottam ezt az egészet, de aztán elkezdtem gondolkodni (Anita most biztos mondaná, hogy ezzel általában senki se jár jól) és rájöttem, hogy talán tényleg könnyebb lesz így kivárni, amíg a szerencse iderepül hozzám Olaszországból. A pasim ugyanis olasz, még a nyáron találkoztunk, mikor oda mentünk nyaralni a családdal. Meggondolatlanság volt rögtön összejönni vele, csak egy rövid fellángolás volt az egész, már nem is érdekel: ezt az is mutatja, hogy akárhányszor felhív, vagy üzenetet ír, elfelejtem megkérdezni a nevét. Mindegy, lényeg a lényeg: meghívtam hozzánk egy napra karácsony előttre, a városi karácsonyi ünnepségre. Itt tervezek szakítani vele, mert amíg ő a képben van, hogy járhatnék Kristóffal? Persze gonoszság épp karácsonykor szakítani, de szerintem, és a lányok szerint is messze jobb, mintha ugyanezt telefonon vagy üziben tenném meg.
Vázlatosan ennyit, mert majd’ leragad a szemem. - Sissi