Na, hát sziasztok!
Már előbb is akartam írni, de beteg voltam/vagyok, de ilyen az én szerencsém: képes vagyok a szünet második napján lebetegedni! Mindegy, nem is húzom tovább az időt,
Jó olvasást!
Már előbb is akartam írni, de beteg voltam/vagyok, de ilyen az én szerencsém: képes vagyok a szünet második napján lebetegedni! Mindegy, nem is húzom tovább az időt,
Jó olvasást!
Felhő
Ui: És persze előzőleg is Boldog Ünnepeket! Szenteste napján érdemes lesz felnézni a blogra, majd megtudjátok, feliratkozott olvasók, hogy miért… ;)
FELVÉTEL 3
Amúgy Kristófnak igaza volt, tényleg nem végeztem a matekházival, így csak az mentett meg Rudolf bá’ haragjától – és persze rohamosan vörösödő orrának látványától – hogy keddenként nincsen matekunk. Énekünk viszont van, de nekem tegnapról mára elment a hangom, annyit beszéltem a felvétel kedvéért, egészen be is rekedtem. Szóval most lemegyek a konyhába, csinálok egy mézes teát, kifosztom anya dugicsoki készletét és csakazértis beszélni fogok!
…
Kémiaórán még minden a szokásos nyugiban ment. Páros munka volt, én Anitával dolgoztam,
- Mit gondolsz, hogy fogják megvizsgálni az oldataik savasságát, egymáshoz vágják a kémcsövet? – intett feléjük Anita.
- Úristen, Anita, ezzel még csak ne is viccelj! – ijedtem meg, mert már a kémia szó is a frászt hozza rám, főleg, ha belegondolok, mennyire veszélyes. A sav pedig maró hatású! Vagy a lúg az? Mindegy, jó mindkettővel vigyázni.
Anita még pár percig vihogott, aztán végre segített kitalálni, savas, lúgos, vagy semleges oldatot kaptunk-e. (Én a semlegesért imádkoztam.)
- De tanár úr, én még mindig nem értem – nyafogott Laci az első padsorból. – Hogy válaszoljak a feladatlap kérdéseire, ha nem mondja meg, milyen oldatunk van?
- Már mondtam, László. Ott van maga előtt az indikátorként használt anyag, cseppentse bele a kémcsőbe és a színe alapján állapítsa meg a kémhatást! Világos? Annak kell lenni, mert ezt csak a múlt órán vettük, méghozzá elég részletesen, nem felejthette el és feltételezem – hajolt itt zavarba ejtően közel a fiúhoz a kémiatanárunk. – készült a mai órára.
- É-é-én igen… épp ezért azt is megjegyeztem, hogy a tanár úr azt is mondta, hogy különféle indikátorok léteznek, és a színjelük is különbözik.
- Ejnye, akkor bizony az olvasással van gondunk fiam, mert ha elolvasta volna figyelmesen a feladatlapot, az első kérdésben rögtön el is árultam (burkoltan persze), hogy milyen indikátorral dolgozunk. Fenolftalein, érti? Még csak a kísérletet sem muszáj elvégeznie, hisz a fenolftalein csak lúgos oldatokban ölt fel valamilyen színt. Pirosat, a múltkor le is írtuk. Savas és semleges oldatban színtelen marad, ezért ezekre a kémhatásokra nem kérdezhetek rá, mert akkor nem tud egyértelmű választ adni. Így már érti?
- Azt hiszem – hápogta Laci rémülten, mert Döbrögi Antal, hál’ istennek hamarosan nyugalmazott kémiatanár elég ijesztő tud lenni már akkor is, ha csak a tanterembe lép be, na de hogy a személyes térbe…
- Azt hiszi? Hogyhogy csak hiszi? Hát csak gondoljon bele józan paraszt ésszel: a fenolftalein CSAK A LÚGOS OLDATOKBAN VÁLT SZÍNT. Már el is mondtam a választ, a maga oldata LÚGOS. Most már minden érthető, ugye?
- M-majdnem – adott ismét kitérő választ Laci enyhén sokkot kapva, de ez nem épp a legeslegjobb módszer volt arra, hogy lezárja ezt a kínos szóváltást.
A tanár bozontos szemöldöke összeszaladt, mintha csak egyetlen csík lenne, és rosszallóan megkérdezte:
- Mondja, magából melyik hiányzik, a józan vagy a paraszt?
Erre persze több padból is halkan elhangzott az e közismert, tanárok által eléggé kedvelt sértő mondatnak a szintén közismert, diákok által használatos válaszpoén: az ész! Amit valószínűleg Döbrögi is meghallhatott, mert így folytatta:
- Természetesen – kezdte, de most már nem csak Lacihoz, hanem az egész osztályhoz beszélt. – aki Lászlóhoz hasonlóan reménytelen esetnek tartja magát, az gondolom, most nem nevetett, szóval az egész társaság kiválóan fúja az anyagot, mert a helyzet ismeretében akkor inkább felelünk, jó? Úgyis olyan kevés jegyük van.
Ezután akkora csend lett, hogy még az ig. helyettes is átjött a szomszédos tanáriból megnézni, egyáltalán folyik-e itt tanítás. Kicsöngetéskor az osztály egy emberként lélegzett fel és hagyta el rekordsebességgel a labort.
Amint visszaértünk a termünkbe, Anita azonnal észrevette azt a valamit, ami nekem ugyan az orrom előtt volt, de simán elmentem volna mellette.
- Sissi, van valami a pdodban.
- Biztos valamelyik ötödikes felejtette itt az órai levelezést vagy egy feladatlapot – ültem le vállrándítva és előpakoltam az énekfelszerelésemet. Persze énekelni nem fogok. Azt már nem!
Anita szó nélkül benyúlt a padomba és előhúzta a papírcetlit a padomból.
- Sissi.
- Mondd!
- Mit?
- Hogyhogy mit? Szóltál, hogy Sissi.
- Ja, igen. Ez van ráírva.
- Mire?
- A borítékra – nyújtotta át a papírt, ami valóban egy boríték volt, az elején pedig ez: SISSI. – Tudod, én nagyon kedvellek meg mások is szeretnek, és természetesen gyönyörű vagy, de nem gondolnám, hogy ez egy ötödikestől származna.
Átvettem a borítékot és kérdőn néztem Anitára.
- Mi van? – nézett vissza értetlenül.
- Most mi legyen?
- Hát mi lenne, te pupák? – nevetett fel Anita. – Bontsd ki!
Még mindig gyanakodva meredtem az asztalon heverő borítékra. Persze, kíváncsi voltam, mi van benne, de mi van, ha mégsem nekem szánták. Mondjuk, ha megtudom, hogy valaki lenyúlta a becenevemet, mint ahogy azt én tettem Erzsébet császárnéval, megkeresem az illetőt, és…
- Sissi, nyugodtan kinyithatod – mondta váratlanul Anita, és egy pillanatig azt hittem, őt is hasonló kétségek foglalkoztatják, mint engem. Nos, ez nm teljesen így volt, mert aztán így folytatta: - Ha ez megnyugtat, én majd ráborulok és a testemmel csökkentem a robbanás erejét; feltéve, ha tényleg bomba.
Ez olyan anitás volt – önfeláldozó és dilis.
- Jól van, jól van, kinyitom – forgattam a szemem és feltétem a borítékot.
Egy szív alakú medál pottyant az ölembe.
- Szép – jegyezte meg elismerően Anita, majd kacsintott egyet. – Ez egy elég komoly utalás. Üzenet nincs?
- Várj, megnézem… itt van valami
…
Kémiaórán még minden a szokásos nyugiban ment. Páros munka volt, én Anitával dolgoztam,
- Mit gondolsz, hogy fogják megvizsgálni az oldataik savasságát, egymáshoz vágják a kémcsövet? – intett feléjük Anita.
- Úristen, Anita, ezzel még csak ne is viccelj! – ijedtem meg, mert már a kémia szó is a frászt hozza rám, főleg, ha belegondolok, mennyire veszélyes. A sav pedig maró hatású! Vagy a lúg az? Mindegy, jó mindkettővel vigyázni.
Anita még pár percig vihogott, aztán végre segített kitalálni, savas, lúgos, vagy semleges oldatot kaptunk-e. (Én a semlegesért imádkoztam.)
- De tanár úr, én még mindig nem értem – nyafogott Laci az első padsorból. – Hogy válaszoljak a feladatlap kérdéseire, ha nem mondja meg, milyen oldatunk van?
- Már mondtam, László. Ott van maga előtt az indikátorként használt anyag, cseppentse bele a kémcsőbe és a színe alapján állapítsa meg a kémhatást! Világos? Annak kell lenni, mert ezt csak a múlt órán vettük, méghozzá elég részletesen, nem felejthette el és feltételezem – hajolt itt zavarba ejtően közel a fiúhoz a kémiatanárunk. – készült a mai órára.
- É-é-én igen… épp ezért azt is megjegyeztem, hogy a tanár úr azt is mondta, hogy különféle indikátorok léteznek, és a színjelük is különbözik.
- Ejnye, akkor bizony az olvasással van gondunk fiam, mert ha elolvasta volna figyelmesen a feladatlapot, az első kérdésben rögtön el is árultam (burkoltan persze), hogy milyen indikátorral dolgozunk. Fenolftalein, érti? Még csak a kísérletet sem muszáj elvégeznie, hisz a fenolftalein csak lúgos oldatokban ölt fel valamilyen színt. Pirosat, a múltkor le is írtuk. Savas és semleges oldatban színtelen marad, ezért ezekre a kémhatásokra nem kérdezhetek rá, mert akkor nem tud egyértelmű választ adni. Így már érti?
- Azt hiszem – hápogta Laci rémülten, mert Döbrögi Antal, hál’ istennek hamarosan nyugalmazott kémiatanár elég ijesztő tud lenni már akkor is, ha csak a tanterembe lép be, na de hogy a személyes térbe…
- Azt hiszi? Hogyhogy csak hiszi? Hát csak gondoljon bele józan paraszt ésszel: a fenolftalein CSAK A LÚGOS OLDATOKBAN VÁLT SZÍNT. Már el is mondtam a választ, a maga oldata LÚGOS. Most már minden érthető, ugye?
- M-majdnem – adott ismét kitérő választ Laci enyhén sokkot kapva, de ez nem épp a legeslegjobb módszer volt arra, hogy lezárja ezt a kínos szóváltást.
A tanár bozontos szemöldöke összeszaladt, mintha csak egyetlen csík lenne, és rosszallóan megkérdezte:
- Mondja, magából melyik hiányzik, a józan vagy a paraszt?
Erre persze több padból is halkan elhangzott az e közismert, tanárok által eléggé kedvelt sértő mondatnak a szintén közismert, diákok által használatos válaszpoén: az ész! Amit valószínűleg Döbrögi is meghallhatott, mert így folytatta:
- Természetesen – kezdte, de most már nem csak Lacihoz, hanem az egész osztályhoz beszélt. – aki Lászlóhoz hasonlóan reménytelen esetnek tartja magát, az gondolom, most nem nevetett, szóval az egész társaság kiválóan fúja az anyagot, mert a helyzet ismeretében akkor inkább felelünk, jó? Úgyis olyan kevés jegyük van.
Ezután akkora csend lett, hogy még az ig. helyettes is átjött a szomszédos tanáriból megnézni, egyáltalán folyik-e itt tanítás. Kicsöngetéskor az osztály egy emberként lélegzett fel és hagyta el rekordsebességgel a labort.
Amint visszaértünk a termünkbe, Anita azonnal észrevette azt a valamit, ami nekem ugyan az orrom előtt volt, de simán elmentem volna mellette.
- Sissi, van valami a pdodban.
- Biztos valamelyik ötödikes felejtette itt az órai levelezést vagy egy feladatlapot – ültem le vállrándítva és előpakoltam az énekfelszerelésemet. Persze énekelni nem fogok. Azt már nem!
Anita szó nélkül benyúlt a padomba és előhúzta a papírcetlit a padomból.
- Sissi.
- Mondd!
- Mit?
- Hogyhogy mit? Szóltál, hogy Sissi.
- Ja, igen. Ez van ráírva.
- Mire?
- A borítékra – nyújtotta át a papírt, ami valóban egy boríték volt, az elején pedig ez: SISSI. – Tudod, én nagyon kedvellek meg mások is szeretnek, és természetesen gyönyörű vagy, de nem gondolnám, hogy ez egy ötödikestől származna.
Átvettem a borítékot és kérdőn néztem Anitára.
- Mi van? – nézett vissza értetlenül.
- Most mi legyen?
- Hát mi lenne, te pupák? – nevetett fel Anita. – Bontsd ki!
Még mindig gyanakodva meredtem az asztalon heverő borítékra. Persze, kíváncsi voltam, mi van benne, de mi van, ha mégsem nekem szánták. Mondjuk, ha megtudom, hogy valaki lenyúlta a becenevemet, mint ahogy azt én tettem Erzsébet császárnéval, megkeresem az illetőt, és…
- Sissi, nyugodtan kinyithatod – mondta váratlanul Anita, és egy pillanatig azt hittem, őt is hasonló kétségek foglalkoztatják, mint engem. Nos, ez nm teljesen így volt, mert aztán így folytatta: - Ha ez megnyugtat, én majd ráborulok és a testemmel csökkentem a robbanás erejét; feltéve, ha tényleg bomba.
Ez olyan anitás volt – önfeláldozó és dilis.
- Jól van, jól van, kinyitom – forgattam a szemem és feltétem a borítékot.
Egy szív alakú medál pottyant az ölembe.
- Szép – jegyezte meg elismerően Anita, majd kacsintott egyet. – Ez egy elég komoly utalás. Üzenet nincs?
- Várj, megnézem… itt van valami
Van kedved találkozni? Ha igen, gyere csüt. du. a deszkapályára! Nem mondom meg, hogy
ki vagyok, mert nem akarlak elijeszteni, mert lehet, hogy te nem így érzel irántam, ahogy én irántad…
Tudom, te nem fogsz kinevetni a félénkségem miatt.
Mindegy, mikor jössz - én várok Rád. <3
ki vagyok, mert nem akarlak elijeszteni, mert lehet, hogy te nem így érzel irántam, ahogy én irántad…
Tudom, te nem fogsz kinevetni a félénkségem miatt.
Mindegy, mikor jössz - én várok Rád. <3
- Azta! Úgy látom, Ámor nyila elég rendesen eltalált valakit. Van egy titkos rajongód! – ujjongott Anita, aki a vállam fölött olvasta el a levelet.
- Talán nem is olyan titkos – töprengtem el és vetettem egy oldalpillantást Kristóf felé. Meglepetésemre találkozott a tekintetünk, de a srác villámgyorsan elfordította a fejét. – Tudtam! – kiáltottam fel olyan hirtelen, hogy Anita hátraugrott, és nekiütközött Brigi padjának.
- Hé! – háborodott fel a lány.
- Bocs – dörzsölgette fájdalmasan a vádliját Anita, majd vetett rám egy szemrehányó pillantást. – Ezt ne csináld többet!
- Kristóf az! – ugráltam boldogan.
- Mi Kristóf?
- Ő írta a levelet. Ez egész biztos.
- Kristóf – vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Anita. – Kristóf szerelmes levelet írt? Bocsi, hogy ezt mondom, de ez nem egészen az ő stílusa, szerintem…
Anitának ebben igaza van, Kristóf nem ilyen. Tudja, mi kell egy lánynak – engem legalábbis mindig fel tud vidítani J - de tényleg nem eszköze a romantika. Ebben talán hasonlítunk is, mert én ugyan szeretem a rózsaszínt, bolondulok a kutyusokért, és a kedvenc filmjeim között is van egypár romantic comedy, mégsem tudom magam beleképzelni semmilyen úgymond romantikus szituációba. Kristófba sem úgy estem bele, hogy megláttam és görcsbe rándult a gyomrom, felébredtek a pillangók a gyomromban, nem láttam őt lassított felvételen, nem sütött ki hirtelen a nap, nem támadt kedvem énekelni és senki sem vágott a jelenet alá semmilyen lassú vontatott zenét. Én megismertem Kristófot, és megszerettem. Nem is érdekelt sem a levél sem a medál, sem a névtelenség, egyedül csak Kristóf érdekelt, mert egészen biztosan biztos, hogy ő írta az üzenetet, és természetesen eszem ágában sincs mással randizni, mint vele, legyen az vakrandi vagy akármilyen más randi.
- Tudom, Anita… de sok utalás van a szövegben, hogy ő volt – vágtam közbe.
- Például?
- Csak Kristóf hív Szöszinek.
- De itt a szöszi melléknévként szerepel, nem megszólításként, nincs nagybetűvel kezdve…
- Az lényegtelen – legyintettem. – Az is itt van, hogy a deszkapályán találkozzunk. Most mondd meg, ki más hívna Kristófon kívül egy olyan lányt a deszkapályára randizni, aki még soha életében nem állt deszkán? És különben is, Kristóf nagy deszkás, a deszkapálya a második otthona, lehet, hogy azért hívott oda, mert ott jobban biztonságban érzi magát, és így könnyebb neki szerelmet vallani…
- Nem azt mondtam, hogy Kristóf egyáltalán nem írhatta, sőt, ő az első a gyanúsítottak listáján, én örülnék a legjobban, ha tényleg Kristóf lenne a feladó, de amíg nem tudunk semmi biztosat, addig ne…
- Hát pedig én már eldöntöttem hogy elmegyek, mivel biztos, hogy ő az!
- Nem biztos.
- De igen.
- Nézd, kérdezzük meg Kamillát!
- Rendben – egyeztem bele. Kamilla biztos nekem ad majd igazat. Ő biztos egyetért majd velem. Hiszen ovis korunk óta legjobb barátnők vagyunk! Azt fogja majd mondani…
- Hű, de romantikus – sóhajtotta Kamilla, mikor beszámoltunk neki a történtekről. – De szerintem se kéne elmenned, amíg nem tudjuk száz százalékig, hogy ki küldte. Simán lehet átverés, szívatás, vagy akár csapda is.
- Kamilla, ne már. Ti tényleg nem értitek? Én érzem, hogy Kristóf volt az, aki a padomba dugta a borítékot. Jóval előbb itt volt már a teremben nálunk.
- Igazából nem hülyeség. Megnéztétek a kézírást?
- Nyomtatva van – húzta el a száját lemondóan Anita.
- A francba! – toppantott dühösen Kamilla. – Nézzétek, csütörtökig még van időnk. Délutánig figyeljük Kristófot. Ha Zsani is itt lenne, könnyebb dolgunk lenne, mert ő nagyon jól észrevétlen tud maradni.
- Náthás – mondta Anita. – tegnap láttam az orvosiban, mikor anyáékhoz mentem.
Anita szülei ugyanis orvosok.
- Mit gondolsz, csütörtökig felgyógyul?
- Nem hiszem – rázta a fejét.
- Akkor maradunk hárman. És szerintem tartsuk nyitva a szemünket, ne csak Kristófot figyeljük, hanem mindenkit, akihez Sissinek bármilyen köze is lehet, mert – mosolygott Kamilla kedvesen. – úgy gondolom, te sokkal több srác csodálatát vívtad ki, mint ahogy azt mi gondoltuk.
- Szerintem olyanokra kell inkább odafigyelnünk, akiknek nem sok közük volt eddig Sissihez. Ha valaki közeledett volna hozzá az ismeretségi körünkből, azt észrevettük volna – vetette közbe Anita.
- Így még nehezebb lesz. Sajnos még az osztályban is elég sokan vannak, akikkel…
- Jól van, csajszi, még mielőtt elkezdenéd szervezni a világbékét, találjuk ki, hogy hol kezdjük a kutatást.
- Higgyétek már el, hogy mindez felesleges! Én biztos vagyok benne, hogy Kristóf írta azt a levelet – fakadtam ki, mert nem igaz, hogy tudomást sem vesznek rólam.
- Hidd el, Sissi, mi is azt szeretnénk, hogyha ő lenne az. Lehet, hogy ő is. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy valaki szórakozik veled, és ha felkészületlenül mész el a vakrandira, elképzelhető, hogy a fiú nem lesz az eseted, vagy megalázó lesz, vagy… ha nem Kristóf az, akkor nyilván valaki más lesz ott, szóval az üzenet alapján más van reménytelenül beléd esve… persze ez nem zárja ki azt, hogy Kristóf is szerelmes beléd… mindegy, az a másik bátorításnak fogja tekinteni… a lényeg az, hogy próbáljuk meg kideríteni, ki írta az üzenetet.
Kamilla zavaros összefoglalása után végül megegyeztünk abban, hogy először a kézicsapat tagjai körül nézünk körül. Lementem én is az edzésre Anitával, Kamilla pedig figyelte, hogy kézistársai közül ki viselkedik furcsán vagy ki jött zavarba attól, hogy ott vagyok. Persze semmi ilyesmi nem történt, ezért én továbbra is fenntartom, hogy Kristóf akar találkozni velem. - Sissi
- Talán nem is olyan titkos – töprengtem el és vetettem egy oldalpillantást Kristóf felé. Meglepetésemre találkozott a tekintetünk, de a srác villámgyorsan elfordította a fejét. – Tudtam! – kiáltottam fel olyan hirtelen, hogy Anita hátraugrott, és nekiütközött Brigi padjának.
- Hé! – háborodott fel a lány.
- Bocs – dörzsölgette fájdalmasan a vádliját Anita, majd vetett rám egy szemrehányó pillantást. – Ezt ne csináld többet!
- Kristóf az! – ugráltam boldogan.
- Mi Kristóf?
- Ő írta a levelet. Ez egész biztos.
- Kristóf – vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Anita. – Kristóf szerelmes levelet írt? Bocsi, hogy ezt mondom, de ez nem egészen az ő stílusa, szerintem…
Anitának ebben igaza van, Kristóf nem ilyen. Tudja, mi kell egy lánynak – engem legalábbis mindig fel tud vidítani J - de tényleg nem eszköze a romantika. Ebben talán hasonlítunk is, mert én ugyan szeretem a rózsaszínt, bolondulok a kutyusokért, és a kedvenc filmjeim között is van egypár romantic comedy, mégsem tudom magam beleképzelni semmilyen úgymond romantikus szituációba. Kristófba sem úgy estem bele, hogy megláttam és görcsbe rándult a gyomrom, felébredtek a pillangók a gyomromban, nem láttam őt lassított felvételen, nem sütött ki hirtelen a nap, nem támadt kedvem énekelni és senki sem vágott a jelenet alá semmilyen lassú vontatott zenét. Én megismertem Kristófot, és megszerettem. Nem is érdekelt sem a levél sem a medál, sem a névtelenség, egyedül csak Kristóf érdekelt, mert egészen biztosan biztos, hogy ő írta az üzenetet, és természetesen eszem ágában sincs mással randizni, mint vele, legyen az vakrandi vagy akármilyen más randi.
- Tudom, Anita… de sok utalás van a szövegben, hogy ő volt – vágtam közbe.
- Például?
- Csak Kristóf hív Szöszinek.
- De itt a szöszi melléknévként szerepel, nem megszólításként, nincs nagybetűvel kezdve…
- Az lényegtelen – legyintettem. – Az is itt van, hogy a deszkapályán találkozzunk. Most mondd meg, ki más hívna Kristófon kívül egy olyan lányt a deszkapályára randizni, aki még soha életében nem állt deszkán? És különben is, Kristóf nagy deszkás, a deszkapálya a második otthona, lehet, hogy azért hívott oda, mert ott jobban biztonságban érzi magát, és így könnyebb neki szerelmet vallani…
- Nem azt mondtam, hogy Kristóf egyáltalán nem írhatta, sőt, ő az első a gyanúsítottak listáján, én örülnék a legjobban, ha tényleg Kristóf lenne a feladó, de amíg nem tudunk semmi biztosat, addig ne…
- Hát pedig én már eldöntöttem hogy elmegyek, mivel biztos, hogy ő az!
- Nem biztos.
- De igen.
- Nézd, kérdezzük meg Kamillát!
- Rendben – egyeztem bele. Kamilla biztos nekem ad majd igazat. Ő biztos egyetért majd velem. Hiszen ovis korunk óta legjobb barátnők vagyunk! Azt fogja majd mondani…
- Hű, de romantikus – sóhajtotta Kamilla, mikor beszámoltunk neki a történtekről. – De szerintem se kéne elmenned, amíg nem tudjuk száz százalékig, hogy ki küldte. Simán lehet átverés, szívatás, vagy akár csapda is.
- Kamilla, ne már. Ti tényleg nem értitek? Én érzem, hogy Kristóf volt az, aki a padomba dugta a borítékot. Jóval előbb itt volt már a teremben nálunk.
- Igazából nem hülyeség. Megnéztétek a kézírást?
- Nyomtatva van – húzta el a száját lemondóan Anita.
- A francba! – toppantott dühösen Kamilla. – Nézzétek, csütörtökig még van időnk. Délutánig figyeljük Kristófot. Ha Zsani is itt lenne, könnyebb dolgunk lenne, mert ő nagyon jól észrevétlen tud maradni.
- Náthás – mondta Anita. – tegnap láttam az orvosiban, mikor anyáékhoz mentem.
Anita szülei ugyanis orvosok.
- Mit gondolsz, csütörtökig felgyógyul?
- Nem hiszem – rázta a fejét.
- Akkor maradunk hárman. És szerintem tartsuk nyitva a szemünket, ne csak Kristófot figyeljük, hanem mindenkit, akihez Sissinek bármilyen köze is lehet, mert – mosolygott Kamilla kedvesen. – úgy gondolom, te sokkal több srác csodálatát vívtad ki, mint ahogy azt mi gondoltuk.
- Szerintem olyanokra kell inkább odafigyelnünk, akiknek nem sok közük volt eddig Sissihez. Ha valaki közeledett volna hozzá az ismeretségi körünkből, azt észrevettük volna – vetette közbe Anita.
- Így még nehezebb lesz. Sajnos még az osztályban is elég sokan vannak, akikkel…
- Jól van, csajszi, még mielőtt elkezdenéd szervezni a világbékét, találjuk ki, hogy hol kezdjük a kutatást.
- Higgyétek már el, hogy mindez felesleges! Én biztos vagyok benne, hogy Kristóf írta azt a levelet – fakadtam ki, mert nem igaz, hogy tudomást sem vesznek rólam.
- Hidd el, Sissi, mi is azt szeretnénk, hogyha ő lenne az. Lehet, hogy ő is. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy valaki szórakozik veled, és ha felkészületlenül mész el a vakrandira, elképzelhető, hogy a fiú nem lesz az eseted, vagy megalázó lesz, vagy… ha nem Kristóf az, akkor nyilván valaki más lesz ott, szóval az üzenet alapján más van reménytelenül beléd esve… persze ez nem zárja ki azt, hogy Kristóf is szerelmes beléd… mindegy, az a másik bátorításnak fogja tekinteni… a lényeg az, hogy próbáljuk meg kideríteni, ki írta az üzenetet.
Kamilla zavaros összefoglalása után végül megegyeztünk abban, hogy először a kézicsapat tagjai körül nézünk körül. Lementem én is az edzésre Anitával, Kamilla pedig figyelte, hogy kézistársai közül ki viselkedik furcsán vagy ki jött zavarba attól, hogy ott vagyok. Persze semmi ilyesmi nem történt, ezért én továbbra is fenntartom, hogy Kristóf akar találkozni velem. - Sissi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése