24. esőcsepp

24. esőcsepp

Céltalanul bolyongtam a városban. Mikor azt írtam, hogy kisvárosban élünk, igazat mondtam. Ja. Mert még nem sétáltam körbe az egészet egyhuzamban a gondolataimba merülve.

A telefonom folyamatosan rezgett egy-egy újabb SMS-t jelezve. Egyikre sem válaszoltam.

Zoli szavai még mindig a fülemben csengtek, és tudtam, hogy igaza van. De milyen hívásról beszélt??

- Kamilla! – kiabált apa, mikor este hatkor hazavonszoltam magam. – Mégis, mit képzelsz magadról, mi az, hogy nem voltál egész nap iskolában, hogy gondoltad ezt? Ugye, tudod, hogy nagyot csalódtam benned? Ráadásul csupa víz vagy, Sissi hozta haza a táskádat és a kabátodat. Hogy lehetsz ennyire meggondolatlan, ha ellógsz a suliból, legalább kabátot vegyél már fel…

A kabát miatt egyébként sokkal jobban kiakadt, de igazolta a hiányzást.

Ezek után bezárkóztam a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd belebújtam a köntösömbe, megálltam a tükörrel szemben, és úgy döntöttem, már ma elkezdem gyűjteni az erőt a holnaphoz.

Zolinak igaza volt, már ami a megfázást illeti (a vitánk többi részére inkább nem is gondolok). Keddre a pocsolyákban való üldögélésből egy hatalmas megfázás lett. Legalább a suli kilőve. Délelőtt elmentük az orvosi rendelőbe, ahol nem kis sor fogadott minket. Egy pillanatig elméláztam azon, hogy vajon más is pocsolyákban üldögélve töltötte a hétfőt, vagy máskor is ennyien vannak-e. Előttünk volt vagy húsz ember, úgyhogy elővettem azt a teljesen üres füzetet, amit még gyorsan az indulás előtt bedobtam a táskámba. Amíg várakoztunk, leírtam bele mindent, kezdve azzal, hogy Daniella belém kötött, aztán ahogy megláttam Zolit… Tulajdonképpen naplót írtam, amit valószínűleg sosem fogok újra elolvasni, hacsak nem támad kedvem újra elbőgni magam, akárhányszor csak Zoli nevével találkozok. Talán valamilyen titkosírást kellett volna alkalmaznom, hogy mikor legközelebb előveszem ezt a füzetet, ne értsek belőle egy kukkot sem.

Az orvos egész hétre kiírt, délután fél háromra értünk haza. Anna pizzát sütött, ami kedves volt tőle, de most még az sem segített a rosszkedvemen. Felmentem a szobámba egy bögre mézes teával és óvatlanul benyomtam a gépem, mire két másodperc alatt mindenki rám írt. Vagyis inkább, akiket érdekeltem; Anita Zsani, Sissi és Dávid. Zoli nem. Mondjuk, mi oka lenne rá?

Nem terveztem válaszolni, de Zsani leleményesen videóhívást indított. Úgy döntöttem, hogy felveszem, de meglepetésemre nem csak Zsani, hanem mindhárom lány megjelent a képernyőmön.

- Szia! – köszöntek mosolyogva teljesen egyszerre. Aztán Sissi rögtön lerohant.

- Kiszaladtál. Ő is kiszaladt. Aztán visszajött csurom vizesen. De te nem jöttél. Szóval mi van?

- Semmi – vontam meg a vállam. Három pár szemöldök egyszerre szaladt a magasba. – Jó elmondom – adtam meg magam. – Összevesztünk.

- Bunkó volt?

- Érzéketlen?

- Megbántott? – záporoztak a kérdések.

- Milyen halála legyen? – üvöltötte beleéléssel Anita és az arcát egész közel tolta a webkamerához. A többiek nyugodtan visszaültették a helyére, majd újra mindhárman érdeklődve meredtek a képernyőre.

- Ne, lányok, most ne beszéljünk erről – intettem le őket.  – inkább azt mondjátok, hogy veletek mi van… Légyszi – tettem hozzá, mert nem nagyon hittem, hogy meggyőztem őket, semmi bajom.

- Hát… Oké – mondta Anita, majd óvatosan elkezdte. – Ma beszélgettem Dáviddal.

- Komolyan? – kérdeztem vissza talán egy kicsit túl lelkesen is.

- Aha. Véletlenül nekimentem a folyosón, aztán dumálni kezdtünk.

 Ez volt az egyik, és igen terjedelmes beszámoló.

- Tudod, Anita – mondtam, mikor befejezte. – Ha Dávid egyszer megcsalna, ajánlom, hogy veled tegye.

Elnevettük magunkat. Végül is nem olyan rossz ötlet. Én kidobhatnám Dávidot, Anita meg boldog lenne.

Zsani beszámolója alapján Iván ma az aulában észrevette őt és Sissit és elindult feléjük.

- Aztán Dávid és Zsolti mellénk léptek és akkor Iván elhúzott – mesélte Zsani.

Feltűnt, hogy Sissi nagyon hallgatag.

- Mi a baj? – kérdeztem tőle.

- Egy napig nem voltál suliban. Nem kaptál ki nagyon?

- Nem – ráztam a fejem. – De valójában nem ez bánt, igaz?

- Igazad van, nem – túrt bele szőke tincseibe Sissi. Egyértelmű jele annak, hogy nem akarja annyira elmondani, de végül beavatott minket. – Nem tudom, feltűnt-e nektek – intézte először Zsanihoz és Anitához a szavait. – hogy most, mikor Kamilla már második napja sem jött, Zoli és Kristóf hozzánk szóltak. Úgy értem beszélgettek is velünk, nem csak odaköszöntek, ahogy szokták.

Hallgattunk.

- Ennyire zavarom Zolit? – rágtam a szám. Sissi szomorúan bólogatott.

- Sajnálom.

- Valójában igaza van – sóhajtottam.

- Kinek? – kérdezték egyszerre.

- Zolinak. Semmi oka rá, hogy kedveljen – néztem a plafont sűrűn pislogva. De a könnyeim újra kibuggyantak.

- Kamilla? – hallottam Sissi hangját.

- Hm?

- Tudod, milyen nap lesz holnap?

- Szerda?

- A Béke-nap.

- Milyen Béke-nap? – néztem rá értetlenül. Aztán leesett. – Ja, hogy az a Béke-nap. Basszus!

- Arra gondoltam, hogy nálad tartanánk meg – folytatta Sissi. – Mivel te beteg vagy, a hagyományokat meg ugye tartani kell – ezt a részt nem teljesen értettem, de nem fűztem hozzá kommentárt. – átjönnénk hozzád. Anita, Zsani, mert ugye már ő is része a csapatunknak, Zoli, Kristóf és én.

Eddig feküdtem az ágyamon, de a teljes ötletet meghallva olyan gyorsan ültem fel, hogy a laptop kiborult az ölemből.

- Klassz a lámpád – mondta Anita folyamatosan nevetve.

- Bocs – állítottam vissza a gépem. – De só sem lehet róla.

De ez vagyok én: könnyen meg tudtak győzni. Meg hát miről is szól a Béke-nap? Arról, hogy mindenki szereti egymást. Talán ez majd vezet valamire Zolival. Talán… Talán nem.

Kamilla

(Zoli)

Az, hogy Kamilla már a második napja hiányzik, egészen kellemes. Nem kell végignéznem, ahogy azt játsszák Dáviddal, hogy ő a fal, a srác meg a tapéta. Lehet, hogy használtam már ezt a hasonlatot, de ez illik rájuk a legjobban. Nem hiszem el, hogy Kamillát nem idegesíti.

- Zoli! – riasztott fel Gergő a gondolataimból.

- Mi az?

- Hányat adsz?

- Kire?

- Zsanira.

- Ja, hetet – esett le, miről is beszél. Ugyanis Gergőék rávettek, hogy vegyek részt a csajok pontozásában. 1-4 rossz, 5-7 átlagos, 8-10 jó. Vagy valami ilyesmi.

- Oké, ki jön? – nézett körbe Gergő.

- Brigi – válaszolt Peti.

- Rendben, ki mennyit? Én három. Hülyén áll rajta az a szemüveg – kezdte Gergő.

- Öt.

- Kettő.

- Négy.

- Vicceltek? – grimaszolt Kristóf. – Egynél semmiképp sem több.

- Inkább told be az adatokat a gépbe, Kristóf! Mennyi az átlaga? – ordította át a fejem fölött Gergő Kristófnak.

- Aaa, ott nekem volt egy fülem – húztam be a nyakam, mert a következő pillanatban Kristóf ordította vissza az eredményt.

- Három!

Szóval mindkét fülemre megsüketültem.

- Sissi? – ugrottak a következő névre, amire Kristóf felkapta a fejét. A Sissire érkező pontszámok: 10, 9, 10, 9.

-9,5 – mormogta Kristóf, nem nagyon tetszett neki, hogy nem csak ő, hanem mások is hajthatnak Sissire. Gergőnek is feltűnt, hogy valami gáz van, ezért oldalba lökte Kristófot. Rajtam keresztül.

- Mi van? – ordította. Újfent a fülembe.

- Semmi – fordította el Kristóf a fejét.

- Ja, jó. De nincs olyan, hogy 9,5– vonta meg a vállát és folytatta. – Kamilla?

Most én figyeltem feszülten. Pontszámok: 10, 10, 9.

- Zoli? – fordultak mind felém.

- Hat – mondtam, mire hirtelen nagyon nagy csönd lett.

- De mér’? – kérdezte Gergő.

- Csak egy dolgot mondj, amitől különleges lenne – vágtam vissza.

- Ó, te nem láttad tavaly. Tök átlagos volt, aztán visszajött nyári szünetről, és… vááá! Azonnal befűzte Dávidot. Érted nem?

- Ja. Sajnos – húztam el a számat.

Gergő elhallgatott egy kis ideig.

- Úgy érted, sajnos, hogy érted, vagy sajnos, hogy befűzte a Dávid gyereket? – vakarta meg a fejét, aztán, még mielőtt háríthattam volna, leesett neki. – Jaaaa. Srácok, az új gyereknek tetszik Kamilla. Csak útban van Dávid, mi? – karolta át a vállamat.

- Honnan veszed, hogy tetszik? – tettettem az értetlent.

- Például onnan, hogy látom.

- Mit látsz? – röhögtem fel, mire úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik. Aztán sorolni kezdte és ezzel együtt folyamatosan, fokról fokra törölte le a mosolyt a képemről.

- Ott van Daniella. Két-három napja jártok, de már menekülsz előle. Azóta nem beszélsz Kamillával, mióta összejött Dáviddal. És kirohantál utána az esőbe. Hat pontot adtál rá. Tehát tetszik.

Összenéztünk Kristóffal. Ugyanazt láttam az ő szemében is: nincs értelme vitatkozni.

- De ne aggódj – folytatta Gergő. – A haverokkal úgy elintézzük Dávidot, hogy ezerszer is megbánja, hogy randira hívta Kamillát.

- Az baj, ha nem bízok az elintézési módszereidben?

- Nyugi – Gergő Rafael felé fordult. – Mit is mondott az ofő, Kamilla meddig fog hiányozni.

- Egy hétig.

– Király! Akkor nem fogja megtudni – Gergő gondolatban már el is kezdte volna szőni a terveket, ha éppen nem néztem volna egy kissé furán rá.  – Miért, szerinted majd Dávid felhívja azzal, hogy helló, szivi, képzeld, szétvertek valami huligánok?

- Jó, értem – nevettem fel. Ha, így állunk, akkor áldásom rájuk. Mármint az ötletre.

Délután Kristóffal mentem haza, direkt elkerülve Daniellát. Nem tudom, de a terve utolsó feltétele egy kissé árulkodott valamiféle pszichopata megszállottságról.

- Hé, ezt figyeld! – tolta elém hirtelen Kristóf a mobilját.

- Mi az? – olvastam el az üzenetet.

Sissi üzenete: Hahó, holnap Béke-nap, találkozunk 4-kor Kamillánál. Pizzát a fiúk hoznak :P! S

- Ezt én nem hiszem el! – tettem zsebre dühösen a kezem. Ez most pont nem jött kapóra.

- Ugye, én sem. Mindig nekem kell pizzát szerezni – helyeselt Kristóf is.

Zoli