21. esőcsepp

21. esőcsepp

Zoli és Dávid verekedése után őrült módon vetettem bele magam a tanulásba. Eddig az átlagom 4-es és 5-ös között ingadozott, ám ez rohamosan kezdet átalakulni egy erős 3-assá. Hát, igen, a szerelmes lányok fő gondolatai általában nem a biosz- és irodalomlecke körül forognak. Ezen kívül el akartam terelni a figyelmemet arról is, hogy a két srác nagyon valószínűleg miattam esett egymásnak. És nem, ez egy cseppet sem romantikus, sokkal inkább szörnyű. De még mielőtt a veszett magolásnak valami eredménye is lett volna, sok minden történt.

Ugyanis sor került Zsolti szokásos októberi VIP bulijára (Dávid barátnőjeként most engem is meghívtak), amire mindig kitalál valami őrültséget. A facebook-os meghívókba csak legépelte a dátumot és a címet, plusz odaírta, hogy mindenkin legyen valami világító cucc, mert a tanárok leszívták az agyát és most emiatt ott bent teljes sötétség van. Néhányan visszaírták neki, hogy „egyébként is”.

- Kamilla, csinálj magadnak Facebookot, 2 órát szarakodtam otthon azzal az ősrégi nyomtatóval.

Én csütörtök délelőtt így kaptam meg a meghívót Zsoltitól – papíron. Ezt most akkor vegyem megtiszteltetésnek?

Anna persze teljesen bezsongott, és péntek délután egy sminkcuccokkal teli bőrönddel állított be hozzám (nem túlzok, tényleg egy gurulós bőröndöt hozott). Értetlen tekintetemet látva hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett.

- Te mondtad, hogy ezen a bulin csak az igazán menők vesznek részt. Nos, akkor, ne hozzunk szégyent a hírnevedre!

- Nincs is hírnevem.

- De van.

Megvontam a vállamat és ráhagytam. Anna hallgatásomat beleegyezésnek vette, lelkesen folytatta:

- Szóval királyul kell kinézned. Nézd! – túrt bele könyékig a bőröndbe nagyon keresve valamit. – Á, meg van! – kiáltott fel és az orrom alá nyomta a tégelyt. – Világító rúzs.

Nagyra nyitott szemmel bámultam a rúzsra, majd rá. Ugye ezt nem gondolja komolyan? De, komolyan gondolta. A fejemet rázva tiltakoztam. Erre bociszemmekkel nézett rám, hátha mégis rábír a fényvisszaverős rúzs használatára. Nem hatott meg.

- Nem – jelentettem ki utoljára határozottan.

- Miért?

- Ahogy mondtad, királyul meg menőn, de ami a legfontosabb, emberszerűen akarok kinézni. Ilyet pedig biztos nem rakok magamra.

- Te nem is. Majd én! – lelkesedett továbbra is vigyorogva Anna, direkt nem meghallva a rosszallást a hangomon. Majd sóhajtott egyet, és leült velem szemben. – Pontosan miért nem akarod?

- Csak. Semmi szükség arra, hogy világítson a szám.

Anna összeszűkített szemmel vizslatta az arcom.

- Tudom, mi tart vissza, de Dávid barátnőjével senki sem merne kikezdeni. Csak élvezd az életet, Kamilla!

Sóhajtottam.

- A baj csak az, hogy én Dávidtól tartok. Nem akarom, hogy azt higgye, ez az egész miatta van – tártam szét a karom.

- Miért, mi miatt lenne?

- Épp ez az: hogy egyáltalán nem lesz. Nem lesz rajtam a rúzs, nincs félreértés.

Hosszas győzködés után lebeszéltem Annát a világító rúzsról, akkor viszont dacosan karba tette a kezét és kijelentette, hogy akkor világító körömlakkot fogok kapni. Ebbe már belementem. Ezután Anna csinált nekem egy visszafogottabb, de azért bulis sminket.

A szekrényemből kirángattam egy piros nadrágot és egy szürke feliratos pólót, előkerestem a piros tornacipőmet. Ezzel készen is voltam… Sohasem mondtam magam olyannak, aki órákkal a kezdés előtt elkezd készülődni. Vagy aki egy ilyen összeröffenést különleges alkalomnak tekint, amire ki kell öltözni. Húsz perccel később már indulásra készen álltam az ajtóban.

Mielőtt bármit is átgondolhattam volna (pl. hogy, megpróbálkozzak-e újra a szakítással, kik lesznek még ott, hogy Zoli ott lesz-e), arra eszméltem fel, hogy Zsoltiék nappalijában állok, üvöltő zene és bulizó diákok társaságában.

Hülye, hülye, hülye! Az eszedbe se jutott, hogy le is mondhattad volna a ma estét? – korholtam magam. Nevetséges vagyok, és nem tartozom ebbe a társaságba.

Tekintetemet végigfuttattam az arcokon, ismerős után kutatva. Nem sok volt. Az egyik sarokban azonban megpillantottam Zsanit, amint megpróbál minél jobban beleolvadni a háttérbe. Néha meglep ez a lány; szép, okos, tehetséges – csak nem bízik önmagában. De most ebben a zajos környezetben tökéletesen meg tudtam érteni. Odamentem hozzá és az első fél órát beszélgetéssel töltöttük, mert bár néhány látásból ismert lány lelkesen integetett a táncparkettről, maguk közé hívva engem is, úgy éreztem, egy kis lelket kell öntenem Zsaniba. Meg magamba is, mivel nem igazán rajongtam a bulikért.

Hülye, hülye, hülye! Az eszedbe se jutott, hogy le is mondhattad volna a ma estét?

Váratlanul Dávid átkarolt hátulról és üdvözlésképpen belepuszilt a nyakamba. Nem kellett kérdeznem semmit, mert Zsani bátorítóan intett, hogy nyugodtan mehetünk – ő ellesz.

- Szia – suttogta Dávid. Igazából az üvöltő zenétől nem is hallottam, mit mond, csak a szájától olvastam le.

- Szia.

Kaptam tőle egy jó hosszra nyújtott csókot.

Hülye, hülye, hülye! Az eszedbe se jutott, hogy le is mondhattad volna a ma estét?

Dávid elengedett, és mosolyogva a táncolók közé vezetett.

Ekkor kezdődött az igazi buli! Mindenki, aki eddig tartózkodott, most az is veszett módjára ugrált a pörgősebbnél pörgősebb számokra. Még Zsani is beállt Iván (már meséltem róla, ő a „lesből támadó”) társaságában.

Nem vagyok egy partiarc, és Dávid sem az a nyughatatlan srác, úgyhogy kb. fél óra múlva megpróbáltunk épp bőrrel kijutni kissé hiperaktív tömeg gyűrűjéből. Sejtésem szerint a bulizók nagyrésze nem is a mi sulinkból jött, hanem csak úgy meghívták őket, mert kizárt, hogy ennyi ember legyen az iskolában nap, mint nap.

Leültünk a kanapéra, a vállára hajtottam a fejem, Dávid a hajamat simogatta.

Tudhatjátok, hogy – akármennyire is ki akarom verni Zolit a fejemből - nem szoktam önként közeledni Dávidhoz. Most nem véletlenül bújtam hozzá. Tudni akartam valamit…

- Dávid? – pislogtam fel a nálam majd másfél fejjel magasabb srácra.

- Hm?

- Pontosan mitől borultál ki annyira hétfőn?

Egész testében megmerevedett.

- Miért érdekel? – komorodott el a hangja.

Felpillantottam a horzsolásra a homlokán, majd vissza rá. Dávid sóhajtott egyet.

- A pasi tilosban járt. Csak éreztetnem is kellett vele.

- Hogy érted azt, hogy ti… - firtattam tovább.

- Kamilla – nézett a szemembe, kérve, hogy hagyjam abba.

Pedig tudtam. Tudtam, mi az a tilos: én.

Beállt közénk egyfajta kínos csend. Ismerős érzés volt, de csak néhány perc elteltével jöttem rá, mikor éreztem ezt utoljára: Zolival a deszkapályán. Végül Dávid lett az, aki először megszólalt. Hiába, elég nehéz sokáig feszélyezett maradni, miközben körülötted mindenki felhőtlenül szórakozik.

- Kamilla! – terelte a témát Dávid. – Szeretném, ha velem keringőznél a farsangon.

A nyolcadikosok minden évben az iskolai farsangon keringőznek, de szinte mindig kevesebb lány van, mint fiú. Ilyenkor a hetedikesek lesznek az úgynevezett utánpótlás, közülük pedig vagy egy nyolcadikos fiú, vagy egy tanár választ.

Hülye, hülye, hülye! Az eszedbe se jutott, hogy le is mondhattad volna a ma estét?

- Rendben – bólintottam rá. Mi mást tehettem volna?

Egy lassú szám következett, abból a típusból, amire csak össze kell bújnod a pároddal és egy helyben ringatózni. Dávid felállt és kinyújtotta felém a kezét, fejével a táncolók felé intett.

A dalt egy újabb követte, majd egy másik… Dávidnak eszébe sem jutott elengedni. Én meg minden idegszálammal arra koncentráltam, amit Anna mondott: Csak élvezd az életet, Kamilla!

- Lekérhetem? – állt meg előttünk Zsolti.

Dávid Zsoltira bízott, aki elég gyorsan inkább kiterelt, mint kitáncolt velem a hangfalak mellől. Megálltunk Zsoltiék egyik folyósóra vezető ajtaja mellett. Zsolti nekidőlt a falnak.

- Miért hülyíted?

- Nem hülyítem – szorítottam össze a számat, mert volt egy erős sejtésem, kiről beszél.

- De – helyezte át a testsúlyát a másik lábára. – Különben miért járnál vele, ha egyszer Zolit…

- Ne mond ki! – tartottam fel a kezem, hogy leállítsam, mert ez nem olyan dolog, amit bárkinek is hallania kéne. Nem magam miatt mondom, inkább utáljanak meg, amiért megcsaltam Dávidot, de legalább Zolival lehetek.

- Nem tudod, hallottad-e, de sokan azt hitték, Dávid előtt jártál a sráccal.

Bár úgy lenne.

- Így sokan meglepődtek azon, mikor csókolózni láttak a suliban Dáviddal. A lányok nem is nagyon kedvelnek – itt elmosolyodott. Tényleg vicces. – Dávidnak… hát… fogalmazzunk úgy, nem épp a hozzád hasonló lányok jönnek be.

- Akkor én kinek az esete vagyok?

- Zolié.

Nem hittem neki.

- De, hidd el – olvasott a gondolataimban. – Miattad verekedtek össze azon az edzésen.

Lehunytam a szemem.

- Ezzel nem ösztönözni akarlak arra, hogy hagyd ott Dávidot, ellenkezőleg. Azt akarom veled éreztetni, hogy Dávid komolyan szeret téged. Jobban, mint azokat a szőkeségeket... Tudom, hogy te nem olyan vagy. Nem tennél semmi olyat, ami összetörné a szívét.

Igen, ez az én nagy hibám. De hé… már tettem olyat, nem?

- Csak azért mondom ezt, ha esetleg a másik közelében megfeledkeznél róla, hogy most hova is tartozol…

- Zsolti, csak hogy tisztázzuk. Nem vagyok egy gyarmat, nem vagyok egy elhasznált kézilabda. Én nem tartozom senkihez sem, világos? Főleg nem… - dühömben majdnem kimondtam, hogy „Főleg nem Dávidhoz”, de még időben visszafogtam magam.

És akkor meghallottuk a sikítást. Zsani sikítását. Ami egész közelről jött.

Zsolti volt a gyorsabb, és befordult a folyosóra vezető ajtón.

Elakadt a lélegzetem. A sötét folyosón Zsani és Iván állt. A fiú keze a lány csípőjén volt, és egy újabb kísérletet tett arra, hogy megcsókolja Zsanit. Ami talán még nem is lett volna baj, csakhogy Zsani hevesen tiltakozott és megpróbált kiszabadulni Iván szorításából.

Zsani észrevett minket, de Iván nem. Zsolti ezt kihasználva hátrarántotta a barátnőmre tapadó fiút, és még mielőtt annak leeshetett volna, mi is történik, szoros ismeretséget kötött Zsolt öklével.

Zsolti védelmezőn Zsani elé lépett, mialatt Iván feltápászkodott (az előző ütés miatt a padlón kötött ki). Iván volt a legmagasabb fiú az egész iskolában, a 190 centijével bőven túlnőtt mindenkit, és talán első látásra Zsoltinak semmi esélye sem lenne ellene. De ez nem így van - és ezt Iván is tudta.

Zsani a rémülettől tágra nyílt szemekkel állt ott. Odamentem hozzá és átöleltem. Aztán előhalásztam a telefonomat, és küldtem egy SMS-t Annának, hogy azonnal jöjjön értem, majd egy másikat Anitának és Sissinek, hogy találkozunk nálam pontosan húsz perc múlva.

Zsolti és Iván még mindig farkasszemet néztek, mikor Dávid is előkerült.

- Mi történt? – kérdezte, mikor meglátta a sírás szélén álló Zsanit és a két fiút, akik között szinte vibrált a levegő. Iván elfordult és Dávid mellett kiment a folyosóról.

Zsaninál ekkor tört el a mécses. Újra magamhoz húztam, miközben Zsolti vázolta a helyzetet Dávidnak.

- Erőszakkal akarta megcsókolni? – ismételte el Dávid.

- Igen.

- De miért? – szóltam közbe.

A két fiú tanácstalanul összenézett.

- Hacsak… - gondolkodott hangosan Zsolti.

- Igen, igazad lehet – folytatta Dávid.

- Beavatnátok? – tudakolta halkan Zsani.

- Arra gondoltunk, hogy talán azért ugrott rád Iván, mert Sissihez akar eljutni – fejtette ki Zsolti.

- Sissihez? – ijedtem meg, bár tök fölöslegesen. Tudtam, ha Sissi lett volna Zsani helyében, keményen ellökné Ivánt, aztán a hozzá legközelebb eső tárgyat a fiú fejéhez vágná. 190 centi ide, vagy oda.

- Aha – bólintott Zsolti. – Ti nem szoktátok pontozni a fiúkat?

- Hát… Nem – ráztam a fejem.

- Iván szerint Sissi a legdögösebb lány a felső tagozatból. És mivel –bocs, Zsani – de te vagy a legvisszahúzódóbb, téged szemelt ki magának útvonalnak.

Dávid és Zsolti kikísértek minket a kapuhoz, ahol már Anna várt ránk. És otthon kezdetét vette az SOS pizsibuli.

- Íme, egy igazi házi készítésű, Anita-féle csokis süti – dobta le magát az ágyamra Anita.

- Aha, azért van ráírva, hogy Tesco – jegyezte meg cinikusan Sissi.

Anita és Sissi mindent megtettek, hogy jókedvre derítsék Zsanit. Mikor elmondtam Sissinek, hogy Iván nagyon nagy valószínűséggel rá hajt, egy legyintéssel elintézte, és kijelentette, hogy nála még mindig Kristóf a top.

Zsani megpróbált úgy tenni, mint aki túltette magát a történteken, de mi átláttunk rajta.

- Az első csókod lett volna? – kérdeztem.

- Nem – válaszolta.

- Én erről mér’ nem tudok? – ugrott egyet Anita. – Most akkor mindenki beszámol az első csókjáról!

Kérdőn Zsanira néztünk, aki jóváhagyta a témát.

- Az enyém Muranóban volt, valami üveg-micsodánál – Sissi félrehajtott fejjel felnézett a plafonra. – Napsütés, Olaszország… unalmas.

- Romantikus – javította ki Anita.

- Unalmas!

- Megint kezdik – sóhajtottam, mert Sissinek és Anitának immár szokásává vált, hogy a beszélgetéseink közé rövid vitákat ékeljenek be.

- Nem, romantikus. Miért, szerinted hol van az ideális csók-helyszín? A dzsungelben? – akadékoskodott Anita.

- Igen! – vágta rá Sissi.

Végül nagy nehezen abbahagyták, és jöhettem volna én.

- Kamilla, a tiedet mindenki tudja; mozi, tömeg, Dávid – intettek le mindhárman.

- Na látod, ez tényleg unalmas – szúrta közbe Anita főként Sissinek címezve szavait.

- Ebben egyetértek – felelte Sissi és találkozott a tekintetünk. – Annak a srácnak nincs semmi fantáziája.

- És te, Anita? Neked jelölted is van már a következőre, nem? – kérdeztem, bár eléggé tartottam a választól.

- Az első csókom egy játszótéren történt. Mikor a pasi lecuppant rólam, közöltem vele, hogy büdös a szája – vonta meg a vállát Anita. Értetlenül pislogtunk rá. – Most mi van? Ja, és Kamilla, ami a jelölted illeti, nem Zoli az.

Ha eddig a megdöbbent kifejezést használtam volna arra, ahogyan reagáltam Anita lepattintási módszereire, akkor képzelhetitek, mit éreztem, mikor eljutott a tudatomig, mit is mondott Anita.

- Nem Zoli az – ismételte. – Tudjátok, én először vagyok szerelmes, és olyan jó, hogy volt, akit beavathattam - itt ránk nézett. – Csak akkor már Dávid rég Kamilla iránt érdeklődött, és akkor reggel már azt is tudtam, hogy el fog téged hívni… szóval kerestem valakit, akit úgymond azonosítok Dáviddal.

- Várjunk! Azt mondod, csak azért áradoztál nekünk Zoliról, mert Dávid foglalt volt? Mindig is Dávid tetszett? – esett le Sissi álla.

- Igen. Mindig is Dávid, de róla nem mondhattam semmit egyik barátnőmnek se, mikor a másik már együtt van vele... Valójában mindig is Dávidról áradoztam, csak mikor azt kellett volna mondanom, hogy Dávid, helyette Zolit neveztem meg… Kamilla, nyugodtan ölj meg!

- Ú, de komplikált – támaszkodott a könyökére Sissi. – De most már értem, miért mondtad azt, hogy Zolinak milyen szép barna szeme van.

- Miért bonyolítottad ennyire túl? – kezdtem én is.

- Nem haragszol? – most Anitán volt a megdöbbenés sora.

- Hát persze, hogy nem. Ugyanis én meg Zolit szeretem – böktem ki.

Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés.

- És lefogadom, hogy Zolinak már most van pár ötlete, hogyan tehetné felejthetetlenné az első csókotokat… illetve a másodikat. Mindegy, még Zsani beszámolóját nem is hallottuk – figyelmeztetett minket Sissi, mikor már a padlón fetrengtünk. Anitával egymásra néztünk, és újra nevetni kezdtünk. Akkor is vicces, milyen bonyolultak vagyunk.

Végül nagy nehezen teljes figyelmünket Zsani felé fordítottuk.

- Az enyém egy kicsit hasonló, mint Anitáé – kezdte. – Az istállóban voltunk az egyik unokatestvérem haverjával, és Koszos éppen akkor könnyített magán.

Persze ezen még jobban vidultunk, aztán a lányok küldtek egy SMS-t a szüleiknek, hogy nálam alszanak, és hajnali háromig ment a vihorászás és az ötletelés, hogy mihez kezdjek a fiúügyeimmel. A legjobban viszont annak örültem, hogy Anita, ha eddig féltékeny is volt rám Dávid miatt, most már tutira nem az, hiszen megtudta, hogy minden vágyam otthagyni. És egy egész kicsi ideig jól éreztem magam.

Kamilla