9. esőcsepp

9. esőcsepp

Az utolsó órán matekdogát írtunk, ami nagyon jót tett a hangulatomnak. Sissi és Kristóf fasírtban vannak, ideges vagyok a válogatás miatt és akkor még ez is. Tényleg, minden a legnagyobb rendben. Élvezem a mai napot, akár egy wellness-hétvégét.

A tornaterem öltözőjében izgatottan vártam a nyitómeccset. Ez hagyomány, a válogatás minden évben ezzel kezdődik, ezt rendszerint pedig a Babits Mihály Általános Iskola csapatával játsszuk. Ők könnyű ellenfelek és a suli vezetősége ezzel akarja népszerűsíteni a csapatunkat. Mármint azzal, hogy legyőzzük a vetélytársainkat. Az történetesen már mindegy, hogy az említett ellenfelekkel egyáltalán nem vagyunk egy szinten ezen a téren, a lényeg, hogy az iskolánkat úgy állítsuk be a nagy nyilvánosság előtt, mint a kézilabda királyait és királynőit. Bár szerintem nem fair, hogy erre a célra egy olyan gyenge csapatot használnak, mint a Babits-suli.

Tulajdonképpen az egész hülye hangulatomnak az oka Zoli. Bizony. Miatta stresszelek most is, mert ott fog ülni a nézőtéren és engem fog nézni! Jó, tulajdonképpen a meccset, de azért néha majd rám pillant. Talán. Bár az is lehet, hogy el se jön.

A nézőtéren lassan gyülekezni kezdett a tömeg, egy elkülönített helyen pedig a válogatásra nevezők ácsorogtak. Már nem volt időm megnézni, hogy kik azok, mert a kezdésig egyfolytában csak a nézőteret pásztáztam, hátha megpillantom Zolit, és mert a hangszórókból felhangzott Bokros hangja:

- Köszöntök mindenkit ezen a csodás szerdai napon, ami egyben a válogatásunk időpontja is. Kezdődjön a nyitómeccs!

Semmi ünnepélyesség, semmi formaság. Így kell ezt! Vágjunk bele!

A nyitómeccs (mindössze húsz perc) nem volt nagy szám, a végeredmény 8-1 lett a mi javunkra. Az az egy gól is csak azért ment be, mert a nézők között egy pillanatra mintha láttam volna Zolit. Nem baj, legyen a másik iskolának gyereknap, úgyis minden évben megverjük őket.

- És most lássuk a válogatást! – hangzott fel újra Bokros hangja. – Az idén négy lelkes fiatal jelentkezett a szabadon maradt balátlövői posztra. Megkérek mindenkit a közönség soraiból, hogy a nemtetszés kinyilvánításától fokozottan tartózkodjanak! Sok szerencsét mindenkinek.

Most nem tudtuk, hogy ez a szerencse a jelentkezőknek szól-e a válogatáson nyújtott alakításukhoz vagy talán a „nemtetszését gyakorta kinyilvánító” nézőközönségnek, hogy tartsák a szájukat, különben megbánják.

A válogatás évről évre annyiból áll, hogy egy újoncnak a másik kapu hatosától két védőn keresztül kell betalálnia kapuba. Három esélyük van.

Az első versenyző Szerencsés Anita volt a 6/A-ból, aki amennyire Szerencsés, legalább annyira szerencsétlen a pályán. Bocs, de tényleg így van. Utána egy szokatlanul magas ötödikes következett. Ügyes volt, de a második lövésénél leesett a szemüvege. Így hát őt is kilőttük, mert egy ilyen baki meccsen megengedhetetlen! Mikor lejött a pályáról, Ricsi megkérdezte, hajlandó-e sportszemüveget vagy kontaktlencsét viselni az edzéseken és a meccseken, de nemet mondott. Az ő baja.

- Következik Kis Zoltán a 7/B-ből.

Jó, már csak ketten vannak hátra… MI? Kis Zoltán? 7/B? BASSZUS, EZ AZ ÉN ZOLIM!!!

Zoli, mint az életnek minden létező területén, most is nagyon jól nézett ki, ahogy pattogtatott párat a labdával, majd elindult. Ügyesen kicselezte Renit, villámgyorsan húzott el Peti mellett, és elérte a kilencest. Aztán a hetest, majd pont a hatosnál (Hú, egy hajszálon múlt, hogy a hatoson belülre lépjen) felugrott és…

Jé, egy labda felém repül. Piros. 2-es méret, Kipsta. Hm, nekem is ilyen van otthon. Nahát, ez egy kézilabda!

Jó, semmi baj, már leesett. Elbambultam, és védenem kéne. De már hiába nyúltam veszett gyorsasággal a labda után, az már becsapódott a kapuba.

A másik két próbálkozására már összeszedtem magam, de Zoli veszett jól játszott, és csak a harmadik lövését tudtam kivédeni. Izzadva, tök vörös fejjel jöttem le a pályáról egy kis vízért. Uramisten, ez nagyon nagy égés volt.

Az utolsó: Zsolt, aki Dáviddal jár egy osztályba. Nem részletezem, ő is bevitt két gólt, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy csak szerencséje volt, amiért Zoli támadásaitól még mindig kába voltam, vagy tényleg a saját szintjét nyújtotta.

- Remélem, abban egyetértünk, hogy az első kettőről szó sem lehet – kezdte Reni, mikor egy fél óra gondolkozási időt kaptunk. A kijelentésre mind hevesen bólogattunk. – Oké, javaslat?

- Zsoltinak nagyon jó a labdavezetése és remekül cselez – ezt Bettina mondta. – Én egyértelműen rá szavazok.

- Én is – csatlakozott Ricsi.

- És ki voksol Zolira? – kérdezte a csapatkapitányunk, majd rögtön fel is emelte a kezét. Peti és Ákos is egyetértett. Már csak mi maradtunk Dáviddal.

- Zsolti tényleg nagyon jó, de Zolinak jobb a kapuralövése – kezdte Dávid, majd itt megállt és az arcomat kezdte fürkészni. – Vagy csak azért sikerült bevinnie a kettőt, mert Kamillával történt „valami” – még mindig engem nézett és a többiek is felém fordultak. Én totál vörös lettem. Végül kimondta:

- Zsolti.

- Kamilla? – fordult hozzám Reni.

Na de kérem szépen, álljunk már meg egy pillanatra, mi az, hogy én döntök? Ki van zárva! Helyesen akarok dönteni, de ez elég nehéz úgy, hogy az egyik féllel kapcsolatban jóval többet érzek, mint elismerést a játéka után. Ráadásul Zoli teljesítményét nem is ismerem. Hiszen félájult állapotban voltam, amikor játszott!

Zsoltiról az összes jó tulajdonságot elmondták a többiek. A baj csak az, hogy Zsolti nem nagyon vette ezt a válogatást komolyan. A játékából látszott valamiféle hanyagság, ami vagy éles játékokban is megmutatkozik, vagy csak egyszeri alaklom volt. A többieknek ez nem tűnt fel, de nekem igen. Kapus vagyok, vagy mi, a lövéseket én tudom a legjobban megítélni. Nekem jönnek. A véleményem pedig ez: tojik rá, hogy bekerül-e vagy sem. Csak menő akar lenni, mintha már Dávid haverjaként nem lenne így is elég népszerű. Egy meccsen viszont nem szabad ennyire érdektelennek lennie. Mondjuk, az is igaz, hogyha lazán, minden idegeskedés nélkül is így tud játszani, akkor milyen lehet akkor, mikor tényleg összeszedi magát?

És Zoli? Na, az ő kapuralövése lenyűgöző! Igaz, ez kapuskínzás is lehet, de a döntő pillanatokban szerencsére nem a mi kapunkra fog lődözni. Legalábbis remélem. Benne megvan minden, ami a csapatnak per pillanat kell… Igen, a csapat szempontjából ő lenne a legjobb választás.

Viszont Zoli elveszi az eszemet, függetlenül attól, hogy ül, áll, beszélget, vagy éppen kézilabdázik. Szóval, ha létezik. És ha netalántán egy ilyen maihoz hasonló eset mondjuk, egy meccsen történik meg, akkor gáz van. Jaja, gázmérgezést fogunk kapni.

De ott van még Sissi is – azt mondta, ne beszéljek vele. Mármint Zolival. Így elsőre talán nem is lehet felismerni az összefüggést. De Sissi szájából ez a mondat azt is jelenti: ne adj meg neki semmilyen támogatást! Ez így nagyon parancsoló, tudom, olyan, mintha irányítani akarna. De ő ilyen, az ilyen szitukat, mint ami délelőtt volt Kristóffal, kész háborúként fogja fel és ez teljesen elvakítja. A tűrőképessége és a tisztánlátása szinte teljesen megszűnik. Az „ellenség” barátai az „ellenség szövetségesei” és hogyha én, mint az ő „szövetségese” együtt mutatkozok velük, az az ő szemében árulás. Ez van, nincs mit tenni. Utálom Sissinek ezt a tulajdonságát, de nem akarok összeveszni vele. Ha én kérném ezt tőle, ő gondolkodás nélkül megtenné. De hogyha kiderülne, hogy én juttattam be Zolit a csapatba, ez a barátságunk biztos végét jelentené. Jó, ez egy kicsit erős, de van esély rá, hogy így lesz. Egy idő után talán újból kibékülnénk, de ez nem két-három nap és most mindenképpen szükségem van rá ebben az egész Zoli-ügyben. Komolyan, nem tudtak volna egy nappal később összeveszni Kristóffal?

Jaj, most mit tegyek? Zoli vagy Zsolti? Zoli vagy Zsolti? ZOLI VAGY ZSOLTI? … Zsolti. Vele kevesebb gond lenne. Nem rontanám el a meccseket, nem bénáznék, nem lennék haragban Sissivel…

A fenébe Sissivel, hogy szerelmes vagyok, meg úgy általában mindennel! Ez itt most rólunk, a csapatról szól, nem rólam. Most nem érdekes, hogy velem mi van. Ez a csapat döntése, és mivel ők nem tudtak, majd döntök én. Úgy, ahogy a csapatomnak jó… elvégre oda válogatunk, nem?

- Zoli – mondtam ki.

Hát, nem ültettek virágtrónra, nem hordoztak körbe az utcákon és nem borultak térdre előttem. Mindegy. Kihirdették, megünnepeltük, szép volt, jó volt. Most már csak pihenni akarok. Ennyi bőven elég volt egy napra.

- Szóval Zoli… - érintette meg valaki a hátamat. Megfordultam és Dáviddal találtam szemben magam. Valahogy éreztem, hogy ma még nem fogok aludni. A fenébe is, hogy most pont nincs nálam egyetlen kézilabda sem!

- Ühüm – bólogattam.

- Értem – bólogatott elgondolkodva. – Pedig Zsolti is nagyon jó volt.

- Iiigen – na, most mit válaszoljak? -… de Zoli sokkal komolyabban vette a játékot, benne van valami… szóval van valami.

Basszus, elszóltam magam! Van benne valami… ki tudja, hogy ezt hogy értelmezi.

- Ha te mondod – vonta meg a vállát, majd közelebb hajolt. Tényleg, mi ez a hajolgatás nála? Majd keresek egyet a régi barátnői közül (nem lesz nehéz, elég sokan vannak) és megkérdezem, őket is így szedte-e fel. – Most viszont már tényleg érdekel: te fagytál le vagy Zoli volt túl jó?

Nem válaszoltam. Nem tudok hazudni, legalábbis nagyon gyatrán, így nem is próbálkoztam füllentéssel. Dávid levonta a saját következtetését (attól félek, rátapintott az igazságra, beképzelt, de nem ostoba), és letörve elballagott. Letörve...? Nos, ha arra gondol, amiről én gondolom, hogy ő gondolja, akkor… ajjaj. Villog a vészjelzőm. Azt hiszem, Dávid számára nem csak egy lány vagyok a sok közül… Ami azt jelenti, hogy nem lenne szép tőlem nekidobni azt a bizonyos kézilabdát.

Kamilla